Századok – 1905

Tárcza - Vegyes közlések - † Ráth György 688

688 TÁRCZA. az a körülmény, hogy élete, jelleme és államférfiúi működése ma sem áll még tisztán az utókor előtt : kétszeresen becsessé s a legnagyobb mértékben tanulságossá teszi a gazdag gyűjteményt, melynek 1656 —1660-ig terjedő első kötete Gergely Sámuel tagtár­sunk gondos szerkesztésében most került ki a sajtó alól. A kötet tartalmát más alkalommal bővebben fogjuk ismertetni olvasóink­kal ; ezúttal csak azt említjük meg, hogy Teleki Mihály leve­lezése, mely a Széki gróf Teleki család Oklevéltárának egy külön sorozatát fogja alkotni, tizenkét kötetre van tervezve. A család, élén id. gróf Teleki Géza szeretett elnökünkkel, nem riadt vissza a nagyobb anyagi áldozattól sem, hogy a gyűjteményt mennél teljesebbé tegye ; de méltányolta annak fontosságát a M, Tud. Akadémia is, midőn a kiadás költségeinek hordozását felerészben elvállalta ; a M. Történelmi Társulat pedig örömmel vállalkozott a kiadás közvetítésére, szerkesztő bizottságot választ­ván, mely az egész kiadvány szellemi vezetését és nyomdai gon­dozását tervszerűen intézi. A legmelegebben ajánljuk e kiadvá­nyunkat a multak iránt érdeklődő tagtársaink figyelmébe. A HÜNYAD-MEGYEI TÖRTÉNELMI ÉS RÉGÉSZETI TÁRSULAT igazgató választmánya a társulat néhai örökös elnöke, gróf Kuun Géza emlékezetére f. évi jun. 10-én a dévai vármegyeház nagy­termében ünnepi ülést tartott, hogy kifejezze háláját az elhunytnak emléke iránt, a ki kezdettől fogva a legszorgosabb gondosko­dással vette körűi a társulatot, utat mutatott haladásának s befo­lyásával mindenkor hathatósan segítette czéljai elérésében. A kegye­letes alkalomra egybegyűlt nagyszámú közönség előtt Rétliy Lajos társulati alelnök nyitotta meg az ülést, szép szavakkal emelvén ki az emlékünnepély jelentőségét; ezután következett az Emlék­beszéd, melyet Krenner Miklós tanár irt és pdott elő; majd Adalékok gróf Kuun Géza életéhez czímmel Sólyom-Fekete Margit felolvasása, melynek anyagát részint közvetlen tapasztalásból, részint a gróf családi körében hallomásból merítette. Az ünneplő társulat az emlékbeszédet és felolvasást Osdolai dr. gróf Kuun Géza emlékezete czím alatt külön füzetben bocsátotta közre. F RÁTH GYÖRGY a budapesti kir. Ítélőtábla nyugalmazott tanácselnöke, társulatunk egyik legrégibb alapító tagja, meghalt. Jul. 7-én hunyt el hosszas szenvedés után, hetvenhét éves korában. Munkás élete javarészét a bírói pályán töltötte ; de bírói műkö­dése mellett mindig szakított időt magának tudományos és irodalmi foglalkozásra s kiváló képességeit főleg a képzőművészetek és iparművészet érdekeinek szentelte. Mint a Magyar Iparművészeti Társulat elnöke, ő hozta létre a millennium alkalmával a társulat külön gyűjteményes kiállítását s ugyancsak ő szervezte és rendezte

Next

/
Thumbnails
Contents