Századok – 1905

Történeti irodalom - Divald Kornél: Szepes vármegye művészeti emlékei. Első rész. Építészeti emlékek. Ism. Császár Elemér 672

672 TÖRTÉNETI IRODALOM. Szepes vármegye művészeti emlékei. A műemlékek országos bizottsága támogatásával kiadja a Szepes-vármegyei történelmi társulat. Szerkeszti Vajdovszky János. Első rész : Építészeti emlékek. Irta Divald Kornél. Budapest, 1905. Stephaneum kny. Nagy 4-r. 86, 2 1. Tizenkét melléklettel s a szövegbe nyomott képekkel. E díszesen, sőt fénynyel kiállított munka nemcsak arról tesz tanúságot, hogy a Szepes-vármegyei történelmi társulat nem retten vissza az áldozatoktól, ha a tudomány terjesztése forog szóban, hanem a mi még fontosabb, arról is, hogy érti a módját, mint kell az anyagi eszközöket a tudomány javára fordítani. Első tekintetre ez a könyv pusztán azt a ragaszkodást szolgálja, melylyel Szepes megye fiai a maguk szűkebb hazája iránt viseltetnek, valójában azonban sokkal több : adalék a magyarországi művészet történetéhez, és így nem csupán Szepes vármegyének, hanem az egész magyarságnak szól. Elismerés illeti meg érte a szerkesztőt, a ki maga is kivette részét a Szepes-vármegyei műemlékek rekonstruálásából, és még inkább a szerzőt, Divald Kornélt, a ki ma kétségtelenül a legszorgalmasabb magyar műtörténész. Lelkiismeretes szorgalmának bizonyítéka a könyv minden lapja. Fölhasználta a nyomtatásban megjelent forrásműveket, de többet is tett; beutazta a vidéket és a maga szemével figyelt meg mindent, fontos és aprólékos dolgot egyaránt. Az így gyűjtött terjedelmes anyagot három részre osztva tárgyalja: először a szentegyházak, azután a várak és kastélyok, végre a campanilék építészeti szempontból nevezetes emlékeit és maradványait ismerteti. A fölosztás nem olyan önkényes, mint a milyennek látszik, hanem kapcsolatos az egymást fölváltó építészeti stílusokkal. Az első csoportba tartozó emlékek az átmeneti és a csúcsíves stílus idejében keletkeztek ; a várak és paloták a renaissance idejében, de még éreztetve a csúcsíves kor hagyományait; a haranglábak már egészen a renaissance szülöttei és így a műemlékek kettős csoportosítása, tárgyuk és történeti egymásutánjuk szerint, nem zavar. Előre bocsátjuk, hogy ha tehetünk ós teszünk is egyes kifogásokat, a mű a maga egészében, úgy a mint van, derék, használható munka. A mit az épületek sorsáról mond, az mind megbízható, történetileg bizonyítható; a leírások, az emlékek szerkezeti és díszítő elemeinek tárgyalása hű és kifejező,1

) s a mint már volt ]) Egy dologban azonban, azt hiszem, téved Divald. Két-hajós templomoknak tekinti azokat a kisterjedelmű fatemplomokat (pl. a vibornyai Orsolya-templomot), a melyeknek vízszintes, osztatlan mennyezetét a