Századok – 1904

Értekezések - HEGEDŰS ISTVÁN: Szamosközy költői maradványai 344

350 HEGEDŰS ISTVÁN. SZAMOSKÖZY KÖLTŐI MARADVÁNYAI. Diei Decembris decimi septimi Quingeniesimi supra millesimum Quinquagesimi anni namque DominiJ stratus decessisti.1) De tekintettel arra, hogy Szamosközytől csupa latin költői maradvány szállott reánk, fölfedezés számba megy a következő mese : PRODIGIUM CICONIARUM. 1606. Tömösvárnál vagyon egy falu Chioma (Csoma) ; ez falunak mezején mense Majo egynehány száz esztrág öszve gyűlt volt, hím és nőstény esztrágok. Az nőstény esztrágok az földön nagy rendet állattanak felfele. Az bak esztrágok két fele váltanak, erős keményen megharczoltak ugyan az földön, nem az áerben ; végre egyik fél meg veri a másikot és mind fel repülvén szárnyokra, kik el mehettenek, Nandorfejérvár fele tartottak. Ez esztrágok viadallját sok emberek látták, nézték és kimentenek sok törökök az cliiománi mezőre, mely Tömösvárhoz csak fél mélyföld. Ott az viadal helyén sok holt esztrágokat csonka-bonkákat, véreseket, sebesseket találtak ; nagyobb hitelre sok esztrágok szárnyait vagdalták el, és be vitték Tömösvárra. Ezek így meglévén, mikor' az esztrágok el takarottak volna, ugyan azon nap azon mezőn nagy sok számtalan holló és seregély gyűlt ; ezek is öszve. víttak oly erősen pertinaciter, hogy az seregély az hollónak a szárnyaközibe ragaszkodott, az húsához ragaszkodott, szegezkedett és úgy csipte marta őket, úgy annyira, hogy az hollókat a seregélyek meg verték, és ezek is az míg láthattak, mind napnyugat fele tartottanak. Tömösvárat az minemű jövendölő törökök voltak, mer eő köztök gyakor efféle, így magyaráznák ez harczokat, hogy úgymond, hogy ez a vár és ez a föld, az magyar hazában esik, kikre eljő az török segítség és a magyar azt megveri. Az magyarra eljő viszontag az német, ki az hollókon értetik, és azt is megveri a seregély, ííZQjZ Qi magyarok. Ez dolog pedig, az madarak harczolása, oly bizonyos, hogy kétség nincsen semmi benne. »Szegény Magyarország, szegény édes honom, Beh sokféle bilincs volt már lábaidon!« HEGEDŰS ISTVÁN. ') 1550 jön ki, holott Fráter György 1551-ben halt meg. A sapphosorok kényszere a mi történetírónkat a poéták pontatlanságába sodorta bele. Hiába, a történetíró ki nem kerülheti a bosszuló végzetet, ha költőnek csap föl.