Századok – 1904

Történeti irodalom - Kele József: A Jász-kunság megváltása. Ism. Illéssy János 781

784 TÖRTÉNETI IRODALOM. a német lovagokkal, s hogy a vételben nagy szerepet játszik a Széchényi-alapítvány, a mely körülmény pedig megint az invalidus-ház szereplését érteti meg velünk. A Jász-kunság ezen korbeli történetének gerinczét ezeknek a kérdéseknek ismerete alkotja. Már most elképzelhetjük az olyan történelmi mű értékét, mely mind e kérdésekről mélyen hallgat. Különben a szerzőnek történetírói készületlensége a részletekben is minduntalan megtetszik. Szinte nevetséges az a balsikerű igyekezet, melyet 31 lapon keresztül a Lipót 1702 évi eladó levelének taglalására fordít. Mindent ócsárol benne s olyan dolgokon is fennakad és tűnődik, melyek a históriában és históriaírásban jártas ember előtt egészen természetesek. A kanczelláriai stylus solitus miatt ugyan meg van akadva. Különösnek találja, hogy a nagymesternek érdemeiről van szó, hogy a helynevek nevetségesen el vannak ferdítve, hogy a mívelési ágak s a kerületekben gyakorolható jogok aggódó pontossággal vannak felsorolva, hogy a király az általa bírt — szerzőnk szerint nem bírt — jogokat is eladta, hogy a telepítésre engedelmet adott, hogy megszabta : mit és mennyit építhet a vevő stb. stb. Mind oly dolgok felett való álmélkodás, a melyek minden eladás, vagy eladományozásról szóló oklevélben benfoglaltatnak. Csudálkozása akkor éri el főfokát, mikor ilyen kérdésre fakad: »Ki az a királyi ügyek aligazgatója? Magyarország akkori hivatalnok seregében ilyent nem ismerünk.« Vagy mikor azt a felfedezést teszi, hogy »az akkori magyar latinság alakított egy speciális latin szót, mely eyyedül a jász-Tcun redemptióban fordúl élő; ez a melioratio, a mi javítást, jobbátételt, befektetést jelent.« Legnagyobb tévedése mégis a szerzőnek, mikor ismételten kijelenti, hogy a Jász-kunság soha sem volt koronabirtok. Ezzel kézzelfoghatóan elárulja, hogy a Jász-kunság történetével teljességgel nincs tisztában. Törvényczikkelyek, oklevelek tanúsítják, hogy a Jász-kunság mindig mint »peculium regni coronae« tekintetett. Ez magyarázza meg azt az országos felzúdulást, a mit a Jász-kunság eladása okozott. Hiszen máskor is, akkor is adattak el a Jász-kunságnál még nagyobb földterületek is, pl. a szerémi herczegség, — és még sem volt miattok háborgás, mert nem voltak koronajavak, melyeknek elidegenítését törvények tilalmazták volna. Messze vezetne s unalmassá válnék, ha a lépten-nyomon felbukkanó apróbb tévedésekre is kiterjeszkedném. Az előadottakból is meggyőződhetünk róla, hogy Kele József könyve nem nyeresége történetirodalmunknak, s különösen nem tarthatjuk annak, ha figyelembe veszszük, hogy a szerző nem ritkán