Századok – 1904

Értekezések - CSOMA JÓZSEF: Nehány szó a nemzetségi czímerekről 768

NÉHÁNY SZÓ A NEMZETSÉGI CZÍ M EREKRŐL. 773 Két esetet meg is említ, a többit elhallgatja. Egyik azon állításomra van felhozva, hogy — szerintem — a czímer csak két színű lehet, egy máz meg egy fém. Ezen állításomat az Aba czímerrel czáfolja, a hol t. i. ezen állításommal ellenmondásba jutok, de itt a bíráló tévedését a szerkesztő egy jegyzettel nyom­ban kiigazította. A t. szerkesztő úr helyreigazító soraihoz még azt is meg kell jegyeznem, hogy a könyvhöz mellékelt czímertáblákon egyet­len egy színes czímer sincs, a mely két színnél többet mutatna, s így azt hiszem, hogy a középkori heraldika ezen legfőbb alapelvét egész szigorúságában keresztül vittem. Mert azzal bizonyára tisztá­ban van a bíráló úr is, hogy ha középkori czímertől azt követeljük, hogy csupán két színű (fém és máz) legyen, akkor csak a paizs­ról van szó, mert a paizs és paizsalak volt a középkori zászló és jelvénye, s azért volt rajta fém és máz, hogy messzire látható és távolról felismerhető legyen. Alább ezt írja a bíráló: »De nagyobb baj az, hogy gyakor­lati szempontból, ha egy nemzetségi czímer színeinek meghatáro­zásáról van szó, a kettős szabály nem ér annyit (e szerint a bíráló kész engedni a fém és máz theoriájából a heraldika fény­korában !), mint annak belátása és következetes mérlegelése, hogy jóval későbbi czímer színeket már csak azért sem lehet elfogadni, mert sokszor öntudatlanul, sokszor czéltudatosan czímertörés végett változtattak a színeken. Mivel szerzőnk ezt kellő figyelembe nem veszi, mindenáron meg akarja 'határozni a színeket, még nem helye­sélhető módon is.« Ezen kissé túlmerész állítás után így folytatja : »így pl. a Hermann nemzetségnél elfogadja a Képes Krónika színét a czímer­alakra, de a paizs színére nézve nem, mert a veres szín legalkal­masabb volna az arany czímerképhez.« Hát a bíráló úr elfogadta volna a Hermann nemzetségre vonatkozólag a bécsi krónika színeit ? Ezüst paizsban arany sár­kány ! Már a szín-összeállítás is képtelen, de máskülönben is a t. bírálónak bizonyára tudnia kell, hogy az egész művelt világ heraldikájában a középkorban csak egyetlen czímer van ezen színe­zéssel, és ez Jeruzsálem czímere. Miután a bécsi krónika színeit el nem fogadhattam, elfo­gadtam — bár fentartással — a Petheő János bővített czímeré­ből a Hermann sárkányának színezését, annyival is inkább, mivel azon időben, midőn e bővíteti czímert adományozták, a Hermann nemzetség még alig halt ki, és czímere is ösmereíes volt, színeivel együtt. Hogy pedig ez valóban a Hermann nemzetség czímere volt, az kétségtelen, mert az egész középkoron keresztül nincs más, sárkányt ábrázoló czímerünk.

Next

/
Thumbnails
Contents