Századok – 1904

Értekezések - SZENTPÉTERY IMRE: Az országos tanács 1401-ben 759

AZ ORSZÁGOS TANÁCS 1401-BEN. 763 A tanácsnak első és legfontosabb intézkedése az volt, liogy a király fogságbavetése után rögtön felfüggesztette az ország rendes bíróságai előtt folyó összes peres ügyeket, egye­temesen rendelvén el azok elhalasztását. Az országos tanács ezen intézkedésének következménye az a feles számú nádori, országbírói és a specialis regia praesentia helyett kibocsátott kanczellári kiadvány az 1401 év közepéről, mely mind a tanács illető intézkedésére való hivatkozással rendel peres ügyekben halasztást. Ezt az általános perhalasztást eléggé indokolja ugyan a király fogságbavetését követő zavar, a praesens motus regni, mint az okleveleknek erre vonatkozó formulája hangzik, de még inkább érthetővé teszi az a körülmény, hogy Zsigmond fogságbavetése épen a szent György-napi octavalis törvénykezés idejére esett. Bajos lett volna a nádornak, vagy az ország­bírónak törvényt látniok most, mikor a király fogságának ügye úgyis eléggé elfoglalta őket. Maga az országos tanács is így indokolja egyik alább közlendő kiadványában az ott rendelt perhalasztást: »cum nos universas causas regnicolarum propter praesantem motum regni generaliter decreverimus debere prorogare.« A tanács további működését reánk maradt csekélyszámú kiadványaiból ismerhetjük meg. Egyfelől a Zsigmonddal foly­tatott tárgyalások, másfelől a cseh-morva betörés, meg Nápolyi Lászlónak és párthíveinek a trón megszerzésére tett kísérletei elég gondot okoztak a rendeknek és az országos tanácsnak arra, hogy egyéb, nagyobbszabású államügyekkel ne igen foglalkoz­hassanak. Miként az első intézkedés is halasztó természetű volt, és csak arra szolgált, hogy a főurak időt nyerjenek a legna­gyobb függő kérdésnek, a királylyal való kiegyezésnek megol­dására, épen úgy kiadványaikban foglalt intézkedéseik is hasonló czélt szolgálnak. Az április végétől október végéig terjedő időből az országos tanácsnak mindössze hét kiadványa ismeretes, és összes kiadványai száma sem igen rúghatott sokkal többre, jóllehet az oklevelek legnagyobb része perhalasztást tartalmazván, cseké­lyebb fontossága következtében könnyen elkallódhatott. Ezen hét oklevél közül négynek tárgya a rendek föntebb érintett intézkedésén alapuló perhalasztás. A másik három kiadvány annyiban bír nagyobb jelentőséggel, mert hatalmaskodás ese­teire és a nemességnek hadbaszólítására, tehát az uralkodó közvetlen hatáskörébe tartozó ügyekre vonatkozik s így nyilván mutatja, hogy az országos tanács a felfüggesztett királyi hatal­mat volt hivatva helyettesíteni. 53*

Next

/
Thumbnails
Contents