Századok – 1904

Értekezések - THALLÓCZY LAJOS: A rómaiak Boszniában - I. közl. 729

A RÓMAIAK BOSZNIÁBAN. 741 A lázadás azonban nem egyszerre keletkezett. Egy kis siker, egy szerencsés rablás volt az indító, közvetlen ok. Mint a vízbe vetett kőtől eredő hullámgyűriizés, úgy terjedt hegyoromról hegyoromra, völgyről völgyre a forrongás. A rómaiak észre sem vették, mikor már is szervezett mozgalommal álltak szemben. Bato egy kis csapat líjonczozó rómait megölt, s ezzel jelt adott a forradalomra, melynek a mai Bosznia területén kellett megkezdődnie, mert legelőbb a szlavóniai brenkok lázadtak fel a maguk Batojával élükön — vezérüket a rómaiak szintén Bato vezetéknéven ismerik — s Sirmium (Mitrovicza) ellen vonulának. A megerősített helylyel azonban nem bírtak, s Caecilius Severus, a moesiai helytartó, elkeseredett harcz után meggyőzi őket. A győztes Caecilius mindamellett jónak látta, hogy szövetségesek után nézzen, mert a lázadók hadereje csupán vereséget szenvedett, de nem tört meg. Azonközben a daesitiatok Batoja Salonára tört, de ott megsebesülvén, egy darabig tétlenül maradt. Csapatai azonban szerteszéjjel dúltak a távol Apolloniáig ; a kisebb őrségeket leöldösték s mindenfelé irtották a római polgárt és kereskedőt. Yellejus Paterculus 800,000-re teszi a fellázadt népségek számát, melyek közül 200,000 harczképes gyalog és 9,000 lovas vált be harczosnak. Kétségtelenül túlzott e szám, s már is igen tisztességes haderő számba ment az ottani területen, ha csak 20—30,000 liadilag szervezett ember állott is szemben a rómaiakkal, annyival inkább, mivel sokan közűlök a rómaiaktól tanulván a katonáskodást, most mint illyr derékhadak számoltak be mestereiknek. A légiók vérén szerzett összes római foglalmány forgott koczkán, s ha az illyrek győznek, pusztulás vár Itáliára is. A hidegvérű Caesar is idegessé lett a rémhírek hallatára; kimondta nyíltana senatusban : »Ha nem feszítjük meg minden erőnket, az ellenség tíz nap nmlva Róma előtt lesz.« Lázas sietséggel szedték a katonákat; veteránokat, szabadon bocsátottakat egyaránt bevettek a seregbe. Augustus Tiberiust tette meg hadvezérnek, ezt az óvatos, szívós, alattomos és kérlelhetetlen embert, ki teljesen rátermett a feladatra. Jól ismerte az ellenség lobbanó erejét, mely már az első támadás visszaverésénél megtört; tudta jól, hogy csak akkor lehet teljes a győzelem, ha az apró harczokat megállja, s kiéheztetvén ellenfelét, rákényszeríti hogy »enmagát emészsze föl.« Hirschfeld Glermanicust dicsőíti. Tiberius rátermettségét azonban kétségbe nem vonhatjuk. Yellejus Paterculus és Suetonius dicsérete teljesen ráillik. di Andetrium e di altre località ricordate nella guerra dalmato-pannonica. Zara, 1895.