Századok – 1904
Értekezések - KISS ISTVÁN (R.): Adalékok a Rákóczi-kor irodalomtörténetéhez 654
ADALÉKOK A RÁKÓCZI-KOR IRODALOMTÖRTÉNETÉIHEZ. 663 kuruczkorról 255 vers-szakos éneket ír. azt kéziratában tovább folytatja s egyéb verseivel és feljegyzéseivel is megtoldja, gondolkodóba ejti az embert. A betűk ismerete nem szükséges ugyan feltétlenül a verscsináláshoz, és azt is szívesen elhiszszük neki, hogy »nascitur pojeta, non tit«, de olvasva verseit, a melyek nagy részét azon melegében napról-napra írta, arra a meggyőződésre jutunk, hogy nemcsak írni és olvasni tudott, hanem korának és társadalmi helyzetének megfelelő műveltséggel is bírt. Ez ellentét feltűnt már Benkőnek is, de elhiszi »a háborús idők miatt.« Thaly máskép értelmezheti a rudimenta szót, mert állítása szerint »irtóztató rossz orthographiával sajátkezűleg írt« eredeti kéziratát használta. Badics Ferencz pedig l ) úgy magyarázza, hogy Dálnoki a versírásnak rudimentáit nem ismerte. Véleményem szerint írástudó ember volt, a mi mellett szolgabírósága is tanúskodik, de maga szorgalmából tanult, mivelhogy a legelemibb iskolai oktatásban (rudimenta) sem részesült. Megerősíti e véleményemet egy másik állítása, mely szintén ellentétben van verses munkájával. Ezt írja ugyanis az ajánló versezetben : Ha ki nem szereti, írja mássát jobban, Ne gúnyójjon engem eziránt munkámban ; Nem laktam scolát, (sem) accademijában Nem tanultam az híres Hollandijában.2 ) Munkájában mégis némi classikus műveltséget árúi el. így pl. a mikor a hűségre és teljességre törekvő verscsinálót nemcsak a Pegazus hagyja el, hanem majd bele is fúl az anyag bőségébe s Homerosba kapaszkodik : Homérus ha eléjönne És ez mai napon élne : Az ő bölcs elméjének is írásra 3 ) megszollonának is — Adna gondot és dolgot.4 ) És hogy munkája terhét még jobban éreztesse az olvasóval s elejét vegye annak a véleménynek, hogy más históriás énekből tallózott, egy füst alatt felemlít még vagy nyolcz ') A kuruczvilág költészete. (Beöthy : A magyar irodalom története. Képes díszmunka. 2. kiad. Budapest, 1899. I. köt. 464. 1.) a) Krónikája, 5. v. sz. 3) így ; talán sajtóhiba írássi helyett. 4) Krón. 31. v. sz.