Századok – 1904

Értekezések - SZÁDECZKY LAJOS: A bujdosó kuruczok emlékei Törökországban 595

634 SZÁDF.CZKY LAJOS. Márvány-tenger zűgva morajló hullámai csapkodják alapfalait. Fülünkbe zsongtak egész éjjel a költő dalának panaszos hangjai : Egyedül hallgatom tenger mormolását, Tenger babja felett futó szél zúgását. Egyedül, egyedül A bujdosók közül Nagy Törökországban. Ha csak itt nem lebeg sírjában nyugovó Rákóczinak lelke, az eget csapkodó Tenger haragjában. Hajnalban láttuk fölkelni a napot a Márvány-sziget kéklő bérczei mögül s gyönyörködtünk a remek látványban. A történeti emlékek összefonódva rodostói friss élményeinkkel, örökre bevésődtek lelkünkbe. E két rövid nap alatt mi is meggyőződtünk róla és hálásan tapasztaltuk, a mit Mikes feljegyzett, hogy »a török leginkább a magyarokat szereti.« A város lakossága előzékeny figyelemmel vett körűi ; a kormányzó, az elöljáróság elhalmozott vendégszeretetével s valóban otthon éreztük magunkat. Első nap a magyar-rokon Aslán család vendégei voltunk ebéden, vacsorán. Másnapra a kormányzó pasa hívott meg ebédre a kormányzói palotába. Nagyon érdekes és ízletes ünnepi lakoma volt, a melyen nem hiányzottak a nyugateurópai szakácsművészet különlegességei sem, de főképen a török nemzeti ételek és eledelek bemutatása tette ránk nézve érdekessé e hivatalos ebédet. Italokban sem volt hiány : a belgrádi barna sör mellett a rodostói zamatos olajbarna asszúborok becsületére váltak volna a magyar Hegyaljának is. A végén a rodostói aranysárga ízletes szőllő, rozsdás foltos ragyogó nagy szemeivel, azután alma, »serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs, mit csak terem a nagy szultán birodalma« — koronázta be a pompás lakomát. Készt vettek benne a rodostói szandsák és város előkelő hivatalnokai s az Aslán család három tagja, dr. Szeim hazánkfia « mi hárman, a pasa jobbján, balján és vele szemben ülve. A lakoma derekán a kormányzó pasa törökül köszöntötte fel ritka vendégeit s a magyar nemzetet, a mire mi a török nemzet és a rodostóiak éltetésével feleltünk, kik oly nemes kegyelettel őrzik a magyar nemzet szabadsághőseinek emlékeit. A még rendelkezésünkre álló rövid délutánt arra használtuk fel, hogy ellátogattunk az örmények régi és új templomába s azok udvarán a régi örmény temetőből oda hordott és burkolatúi lerakott sírköveket néztük meg, melyek között (felirataik a járókelők léptei alatt elkopván) már Thaly Kálmán is hiába kutatott magyar endékek után. Mi sem voltunk