Századok – 1904

Értekezések - ZOLTAI LAJOS: Előszó a Századok 1904 évi szeptember-havi füzetéhez 593

ELOSZO a SZÁZADOK IG04 évi szeptember-havi füzetéhez. Rákóczi szabadságharczának kétszázados évfor­dulója és ama királyi nemes elhatározás, mely a szám­kivetett fejedelem s vele bujdosott hívei idegen ég alatt porló tetemeit visszaadta az anyaföldnek : arra lelkesító munkatársainkat, hogy többen a kuruczvilágra vonat­kozó becses dolgozatokkal keressék fel közlönyünket. Lehetővé tették ezzel — s mondjunk érte mindjárt itt hálás köszönetet nekik — hogy egy füzetet kizáró­lag II. Rákóczi Ferencz és kora dicső emlékének szen­telhessünk. Időszerűnek tartjuk e füzet közrebocsátását épen most, midőn a nemzet régi óhajtása és a Felség kegyes akarata, hogy a bujdosók hamvai annyi hányattatás után hazai földben találjanak örök nyugvó helyet: immár a megvalósulás küszöbére jutott. A hamvak hazaszállítása Törökországból talán még ez őszön, de legkésőbb a jövő tavaszszal fog megtörténni. A miniszterelnök a király ő felségének ez évi ápri­lis hó 18-án hozzá intézett kézirata alapján,*) a kérdésre nézve a közvéleményben kialakult felfogásról tájékozott vezető férfiak és szaktekintélyek véleményének meg­hallgatása után — a mint erről f. évi julius 20-án kelt leiratában már Kassa városát is értesító — abban álla­podott meg, hogy II. Rákóczi Ferencz fejedelemnek, anyjának Zrínyi Ilonának, fiának Józsefnek, Bercsényi Miklósnak, Eszterházy Antalnak, Sibrik Miklósnak és —­*) Olv. Századok, 1904. 476. 1. SZÁZADOK. 1904. VII. FÜZET. 42

Next

/
Thumbnails
Contents