Századok – 1904

Értekezések - VÉRTESY JENŐ: Nádasdy Ferencz mint író 47

nádasdy ferencz mint író. 51 ismertté tette már. Nem tudni, mennyi befolyással volt Zrínyi Nádasdyra, de ez írás szellemében van valami a Zrínyiéből. Még a stílusában is, s jellemző, hogy Pauler eleintén a Zrínyiének nézte. Túlontúl hosszak a mondatai s nagyon tarkítják a latin szavak, a mik e korban már félig-meddig elrontották a magyar nyelvet, de nincs erő nélkül. Biztos szeme van az írójának, mint a sasnak, ismeri a mezőt, a melyen jár, tud jellemezni és az emlékirat közepén szikrát ad és tűzre lobban. De ez még a latolgató, hidegeszű, bár forrószívű Nádasdy. Az Oratio mutatja meg ereje teljességében. Amaz érdekes történeti emlék, figyelmet érdemlő munkája Nádasdy tollának; de körmösebb az Oratio, ez a szebb, az értékesebb. Ugy látszik, ezt később is írta. Mert ez már határozottan a fölkelésre buzdít. Az összeesküvés kiterjedett az egész országban s fő a nemzet összetartása volt. Nádasdy, ki valaha az újonan megtértnek buzgóságával üldözte a protestánsokat, itt már azt írja, hogy »a religióbeli kérdéseket a pokolbeli ördög gyújtotta közénk.« Kár, hogy Nádasdy nem mondotta el ezt a beszédet, mert méltó volt arra, hogy egész nemzet szíve dobbanjon föl rá s fölkeljen, mint egy ember. Igazi harczra hívó tárogató. Gyújtó tűz lobog benne, mert _a szónok lelkében a szenvedély minden húrja pattanásig feszült. Másképen így szólani nem lehet. »Fényes, tündöklő, mások fölött dicsőséges, mindenektől félelemmel tiszteltetett vitéz magyar nemzet!« . . . (Majdnem ugyanaz a kezdő mondat, mint az Elmélkedésekben.) Az elaluvó gyertyához hasonlítja. Először az ellenség ellen fordúl s imigyen jellemzi a császári uralmat: »Akaratja törvény, csalás diplomája, hite megszegésére minden alkalmatosság kedves.« Ez a valódi szenvedély kurta, jellemző szava. Tovább veri a vasat : Isten ostorának, pusztító oroszlánnak nevezi a németet, a ki úgy élesztgeti az egyenetlenséget, mint a kovács a tüzes szenet. Tíz tatár elől elszaladnak, de elegen vannak a haza négy részének pusztítására. Most a magyar felé fordúl a szónok és önnön nemzetét kezdi ostorozni azzal a kiméletlenséggel. azzal a kemény ostorral, melynek csapása jobban fáj annak, a ki adja, mint a ki veszi. Alábbvalónak nevezi az oktalan állatnál. Rákiált, hogy hiúzi szemmel nézze meg, miként fogyasztja oltalmazója. Sorra veszi az ország négy rendjét, hogy tükröt tartson elébe. Kezdi a papságon. Személyes gyűlölete is sarkantyúzza, s olyan erővel teljes, gyilkos jellemzést ad Szelepcsényi érsekről, a mi méltó volna egy Tacitus tollára : »Esze, mint a **