Századok – 1904
Történeti irodalom - Reid; Elizabeth: Captain Mayne Reid. Ism. Kropf Lajos 563
TÖRTÉNET] IRODALOM. 54:7 utasítja, hogy fejezze ki Velencze örömét Györgynek atyja örökébe lépte alkalmából, s ugyanezt a köztársaság konstantinápolyi követével is tudatja. Abból, hogy Iván mind haláláig uralkodott, következtethető, hogy nem lett szerzetessé, mint ítuvarac véli. Erre nincs is bizonyíték, s a néphagyomány valószínűleg csak arra támaszkodik, hogy akkori szokás szerint talán betegségében öltött szerzetes ruhát vagy abban temették el. Sanudo egy jegyzetben említi, hogy Ivánnak három fia maradt : György, István és egy, a kinek neve ismeretlen. Ezt elfogadta Miklosich is; de Milakovié egy 1495-iki cetinjei aranypecsétes oklevél alapján bebizonyítja, hogy csak két fia volt : György és István (Stefan = Stanisa), kit a törökök Crnojevió Szkenderbégnek neveztek. Maga Iván egy 1490 május 29-én kelt iratában mondja, hogy két fia van (György és István), s ezzel — azt hiszszük —• a kérdés el van döntve. György — minthogy a török ellen alig tudta országát megvédeni — öcscsét Istvánt ismételten Konstantinápolyba küldte, maga pedig 1496-ban nejével és gyermekeivel Yelenczébe költözött. Ocscse mint Szkenderbég tért vissza hazájába, hol mint török kormányzó (sandsák-bég) Zsablyákban székelt, tehát visszakapta a szultántól a régi Zentának tengermelléki sík területét is. Azt a néphagyományt, hogy bátyját török segítséggel elűzte és maga is törökké lett volna, megczáfolják iratai, melyek mély keresztyén érzületéről s bátyja és gyermekei iránt ápolt meleg szeretetéről tanúskodnak. M ARG ALÍTS EDE.1) Captain Mayne Beid. His life and adventures. By Elizabeth Beid. his widow assisted by Charles H. Сое. London, 1900. Kis 8-r. XVI, 262 1. Több arczképpel s más képmellékletekkel. Mayne Reid kapitánynak, az ifjúsági iratairól világhírű angol írónak életrajza érdekli a magyar történelmet is. A kapitány 1818-ban Irlandban született, de már huszonegy éves korában elhagyta hazáját s az észak-amerikai Egyesült-Államokban kisérlette meg szerencséjét, hol mint házi tanító, kereskedősegéd, szinész, hírlapíró stb. kereste kenyerét. Irt verseket, tragédiát is, és tengődött tovább, míg végre 1845-ben kitört a háború Mexikóval, mely majdnem három évig Figyelmeztetnünk kell olvasóinkat, bogy a Crnojevié dynastiára vonatkozólag itt ismertetett adatok nem mindenben egyeznek azokkal, melyeket Montenegro első uralkodóiról t. munkatársunk szívességéből más alkalommal közöltünk. Századok, 1903. 276. 1.