Századok – 1904

Történeti irodalom - Ferenczi Zoltán: Báró Eötvös József 1813–1871. Ism. –r 977

98(1 TÖRTÉNETI IRODALOM. Eötvös politikai nézeteinek, főképen az absolut korszakban vallott elveinek megítélésére talán már megérett korunk, s azt hiszszük, egy csöppet sem vétünk a nagy szellemnek tartozó kegyelet iránt, ha kifejtjük és megokoljuk azt a birálatot, a melyet öntudatlanul, talán sejtelemszerűen, ele találóan mondott róla mint politikusról a király : »Eötvös személye nagyon tetszett nekem; de ő költő és idealista.« Eötvös mint politikus, illetőleg mint publicista is, első sorban valóban idealista költő volt és - nagyon becsületes ember. Az a hosszú működés, melyet közvetlenül a szabadságharcz leverése után kezdett, s a mely csak a kiegyezéssel ért véget, az a másfél évtizedes törekvés, módot találni Magyarország és a dynastia érdekeinek kiegyenlítésére, kétségtelenné teszi, hogy ő Deák Eerenczczel ellentétben az elmélet embere volt, annak az elméletnek embere, mely a hasznossági szempontot, a gyakorlati előnyt mellőzve, előre megállapított s a hazahasság korlátait az általános emberi tekintetek kedvéért átáttörő elvekre épül. A túlzó hazafiak nem számoltak Ausztriával s oly követelésekkel állottak elő, melyeket a fejedelem nem teljesíthetett. Eötvös meg csak Ausztriára és az európai egyensúlyra gondolva, a nyugalomért, a kiegyenlítésért oda adott volna egy darabot hazánk önállóságából, az ország alkotmányából. Deák volt az, a ki e két felfogás között megtalálta a középutat, a ki fokozatosan engedett a túlzók álláspontjából, a míg arra a mértékre jutott, a melyet a dynastia is, a nemzet is elfogadhatott. Eötvösnél is szemmel látható, mint engedett merevségéből, de azért még 1865-iki programmbeszédében is folyton »közös birodalomról« beszél s Magyarország boldogulását alárendeli a birodalom eszméjének. Hogy beszédét a Lajtán túl nagyobb tetszéssel fogadták mint nálunk, az természetes, de ő a népszerűséget a szó köznapi értelmében sohasem kereste, s elméletét arra alapította, hogy mindenki oly nemeslelkű, oly loyalis mint ő, s politikai ellenfeleiről, azaz a szomszéd ország vezetőiről is azt hitte, hogy hozzá hasonlók. Nem ismerte azt a régi politikai igazságot, hogy többet kell követelnünk, mint a mennyit elérni akarunk. Egyszóval idealista volt a politikában is. De térjünk vissza magára az életrajzra. Talán nem szükséges mondanunk, hogy komoly, lelkiismeretes munka, igen jó beosztású, rendszeres és egységes. Szerzője ismeri nemcsak hősét, hanem a politika és irodalom mindazon férfiait, a kikkel Eötvös összeköttetésben állott; jellemzi is őket egypár ecsetvonással, de nem esik abba a hibába, a mibe igen sok életrajzíró : nem szorítja a kor széles festésével háttérbe hősét,