Századok – 1903

Értekezések - MOHL ADOLF: Szarvkő és urai - II. bef. közl. 713

718 MOHI, ADOLF. mába és kegyeibe ajánlják vimpassingi alapítványukat és saját személyüket családostól. Ruprecht azt is írja levelében, hogy a pápaválasztás eredménye soha nem hallott örömmel töltötte be egész Germániát, még a más hitűek táborában is, és hogy pápát nálánál jobban még soha sem dicsértek.1) Emlékét hazánkban mégis a róla nevezett falu megala­pításával örökítette meg leginkább. Történt pedig ez a követ­kezűképen. Az alsó-ausztriai helytartónak meg volt ugyan a maga bécsi palotája, — ugyanaz, melyben most a pápai nuncius lakik, — de azért családjával huzamosan tartózkodott seibersdorfi kastélyában is, annál is inkább, mivel a Prágába húzódott csillagvizsgáló Rudolf helyett, a Bécsig terjedő csá­szári vadászterület az ő mulatozására szolgál vala.2 ) Mint afféle jó gazda, a Seibersdorf és Lajta-hegység közt elterülő erdős, elhagyott terület művelésére rendelte parasztjait. Munkálataik közben igen sok római régiségre bukkantak. Ruprecbt úr, hogy a régi helységet újra föléleszsze, új házak­ról és vendégnépekről gondoskodott, s ezekkel 1583 táján meg­vetette a róla elnevezett új falunak alapját.3) Az alsó-ausztriai kormány azonban csak 1593-ban adta meg a falu alapításá­hoz a hivatalos engedélyt.4 ) Volt a bárónak egy Erzsébet nevű sánta leánya is, kinek lelke azonban annál egyenesebb szárnyalással törtet vala mái­gyermekkorától Isten felé. A leány apácza akart lenni, s e végből Seibersdorf on, mindjárt az apai ház közelében szándé­koztak számára külön kolostort építeni ; de a gyakori áradá­soknak kitett s különben is állandóan mocsarakkal környezett hely nem bizonyult erre alkalmasnak; azért a magasan fekvő Stützing falu egyik fönsíkján kezdették meg a kolostor építé­sét 1594-ben.5) Az apáczának szánt Erzsébet már 1598-ban meghalt ugyan 6 ) s a kolostor is félben maradt, mindazonáltal a jámbor szándékú vállalat a maga idején gazdag gyümöl­csöket hozott. Ruprecht minket érdeklő tevékenységéből még azt említ­jük meg, hogy Győrnek 1598-ban történt szerencsés vissza­vétele alkalmából ő adta ki ama császári rendeletet, mely meg­parancsolja, hogy hálaadásül minden alsó-ausztriai városban és Vatikáni levéltár: Principi Arm. I. nr. 51. p. 253. s) Molli A. Der Gnadenort Loreto in Ungarn. s) Hist, primaevae orig. Orsz. Levéltár id. h. 4) Kaltenbrunn id. m. 5) Hist, primaevae orig. Orsz. Levéltár id. h. •) Kaltenbrunn id. m.

Next

/
Thumbnails
Contents