Századok – 1903

Értekezések - MOHL ADOLF: Szarvkő és urai - I. közl. 612

SZARVKÖ KS URAI. 625 Pordány határában Vollhof nevű kúria keletkezett.1 ) Későbbi forrásokból kiviláglik, hogy ez a kuria a jelenlegi stotzingi templom közelében állott.2 ) 1683-ban, mikor e kuria a templom­mal és kolostorral együtt elhamvadt, a serviták a romokat terjedelmes vászonképen örökítették meg s utóbb e képet a helyreállított templomban helyezték el. Most is láthatja min­denki ; ott van a képen a födetlen kuria is a templommal szomszédos kis magaslaton ; erős falazatával, négy csonka sarok­tornyával első pillantásra valami régi váracskára emlékeztetett bennünket, már akkor is, mikor Ru-ról még sejtelmünk sem volt. Ha ehez még hozzá veszsziik, hogy az 1761 óta széthor­dott romok3 ) helyét élemedett emberek elvétve még most is »in der Bury« névvel jelölik, úgy azt hiszszük, ráakadtunk a régi Ru helyére. Ma a kérdéses helyen a Hohezeile nevű, újabb keletű ház­sor áll, s e házak egyikének udvarán azon elfödött kút, melyet a régi vár kútjának tartanak s melyen kívül többé semmi sem emlékeztet a régi épületre. Ru lebontását követő esztendőben (1410) a Kanizsaiak Büdöskutat szerezték meg és csatolták Szarvkőhöz ;4 ) azaz helyesen csak a még hiányzó egyik részét, mert a másikat már 1365 illetőleg 1372 óta bírták.6 ) Ezzel a szarvkői uradalom kikerekítése befejeződött s mindvégig meg is tartotta jelzett kiterjedését. Ezentúl csak a birtokon belül és a birtokosok személyében történnek változások. János érsek halála után (1418) a Kanizsai család a nagy rokon emlékét Kismartonban a ferencziek templomának megalapításával,6 ) a szarvkői uradalomban pedig egy kis sz. János-kápolnával örökítette meg. Ezt a János-kápolnát a mai Loreto kellő közepében építtették föl, még pedig — mint már mis helyütt igyekeztünk bebizonyítani7 ) — 1431-ben. A kápolna neve átragadt a vele szomszédos urasági majorra (Johanneshof) s az egyik hegyoldalra (Johannesberg) is.8) Idővel Loreto megalapításához ez adta meg az első lökést. Az így gyarapodó Kanizsaiak Albert király haláláig zavartalanúl bírták Szarvkőt. Ekkor azonban a király szoron-') Franz Kaltenbrunn : Die n. ö. Statthalterei. s) A serviták urbáriumában és diariumaiban akárhányszor talál­kozunk e körülmény megemlítésével. s) Orsz. Levéltár: Acta Serv. 263. sz. Diurnale, 1761. V. 6. <•) Sopron vm. Okit. I. 633. 1. 5) U. o. 456. 401. 11. 6) Sopron vm. Okit. II. 55. 1. ') Der Gnadenort Loreto in Ungarn, 22. 1. jegyzet. 8) U. o. 17. 1. SZÁZADOK. 1903. VII. FÜZET. 43

Next

/
Thumbnails
Contents