Századok – 1903

Értekezések - TURCHÁNYI TIHAMÉR: Rogerius mester Siralmas éneke a tatárjárásról. - II. bef. közl. 493

ROGERIUS MESTER SIRALMAS ÉNEKE A TATÁRJÁRÁSRÓL. 501 b) Ettől nem messze az erdőn alúl egy magas sziklán megtalálják a menedékkövet, a) Itt a környékbeli nép nagy sokasága tartózkodik. ß) Az írót és társait szívesen fogadják és megvendégelik. c) Az író egy hónapig tartózkodik itt, s csak akkor távozik, mikor megtudja, hogy a tatár veszedelem már elmúlt és Béla király nagy sereggel visszajött az országba. ZÁRÓBESZÉD. Mindebből kitűnik, liogy a mű beosztása meglehetős világos és logikus. A kidolgozás is nagyon jó. Világos ez is, kivéve néhány helyet. így a XXVIII-ik fejezet eleje, hol a magyarok előnyomulásáról szól, sőt maga a sajóparti ütközet leírása sem szabatosak. Az elsőt a sok névmásos mondat teszi érthetetlenné, űgy hogy az ember nem tudja, mit akar az író mondani : a magyarok értek-e előbb a hídhoz vagy a tatárok ? a magyarokra vonatkozik-e az a mondat, hogy átkeltek a hídon és őrséget állítottak védelmeűl, vagy a tatárokra? kik nem hitték, hogy át lehessen kelni a folyón máskép mint a hídon, a magyarok-e vagy a tatárok? A sajóparti ütközet leírásában is gyönge az író. Először is meglehetős felületes, nemcsak, hogy nem mond el részleteket, de még csak nem is fejtegeti bővebben az eseményeket, mint akárhányszor másutt. Az egész, a mit sok szóval elmond a sajóparti ütközetről, összefoglalható e pár szóban : A magyarok a tatárok váratlan támadása és sűrű nyílzápora miatt elvesztették egészen az eszüket és azt sem tudták, mihez fogjanak; csak Kálmán herczeg harczolt embereivel, a többi igyekezett futással menekülni. Ez az egész, ha jól megnézzük, a mit Rogerius a sajóparti csatáról mond, s hogy csak ennyit beszél el, annak bizonyára az az oka, hogy maga sem tudott még többet a csata lefolyásáról. O nem volt szemtanú, talán nem talált megbízható embert, ki neki az ütközetet bővebben ecsetelhette volna. Talán erre czéloz, mikor azt mondja, hogy »oly nagy pusztítás történt és annyi ezer ember esett el . . . hogy azt sem megbecsülni, sem a hírmondóknak egykönnyen hitelt adni a nagy veszteség miatt nem lehet.«1) Rogerius maga is érezhette e gyenge oldalát; legalább az elesettek leírása, a négy elem részvétele a pusztításban — terjengős, erőltetett, itt-ott ízléstelen leírás — olyan színben tűnnek föl, mintha ezekkel az író az ütközet leírásának hiányait akarta volna pótolni, feledtetni. Ugyancsak nem világosak Rogerius tatár fogságba való ») XXX. fej.