Századok – 1903

Történeti irodalom - Sindelár József: Adatok a marturina történeti fejlődéséhez. Ism. –y–r. 369

370 TÖRTÉNETI IRODALOM. 370 Az amúgy is bonyolult kérdés megoldását igen megnehezíti az adatok ritkasága, fogyatékossága és gyakran homályossága. Ily körülmények közt jó szolgálatot tesz a szerző, midőn legalább az ismert anyag alapján igyekszik több oldalról megvilágítani a marturina kérdését. Maga a dolgozat négy részre oszlik. Először a n y estadó fogalmát keresi és rámutat annak szerepére a szláv népeknél; azután körvonalozza a marturiuának Kálmán király által Szlavóniára nézve megállapított rendszerét, ide véve a következő évszázad adatait is; majd áttér az 1222—1351 közt keletkezett immunitásokra s végű lismerteti Nagy Lajos törvényét kapcsolatban azon intézkedésekkel, melyekben királyaink a XY. század végéig az adó ezen nemével foglalkoztak. A marturina — szlávúl kunovina, magyarosan nyestalia — a szláv népeknél általánosan elterjedt adónem volt, melyet az oroszoknál és lengyeleknél is megtalálunk, de míg amazoknál az adóalap az évi product um mennyisége s az adózás százalékos, Szlavóniában a magyar jogszokás szerint az adóalap a lakott föld : a mansio. A vadászattal foglalkozó nép régi adójának nevezete tehát a megváltozott gazdasági és adózási viszonyok közt is fenmaradt, sőt lehet, hogy már nem is nyestbőrben fizették, mert II. Endre király Kálmán intézkedéseire való hivatkozással, bizonyos jobbágyai részére a marturinát mansionként 12 frisaticusra szállította le. Eleinte az egész nép, a nemesség is fizette a marturinát, de az aranybulla után jövő korszakban kezdenek az immunitások szaporodni. A király felmenti nemeseit a marturina fizetése alól s ez adót már csak a jobbágyságtól követeli, sőt a jobbágyok adójáról is gyakran lemond, a földesúr, különösen pedig az egyházak és első sorban a zágrábi püspökség javára, így a király jövedelme a szlavóniai nyestadóból folyton csökken s Nagy Lajos 1351-ben az egész szlavóniai nemességet felmenti ez adó fizetésének terhe alól. Szerepel még ez az adónem II. Ulászló koráig, bár ekkor már igen csekély összeget tesz ki, — ettől fogva azonban helyét a szlavóniai királyi jövedelmek közt a harminczad és a királyi só-vám pótolja. A marturina kétségtelenül egyike a régi magyar gazdaság* és jogtörténet legérdekesebb kérdéseinek, s ezért Sindelár dolgozatát némi hézagai mellett is méltányolnunk kell. E dolgozat útmutatásai szerint a további kutatás iránya nagyjában ki lévén jelölve, remélhetjük, hogy a kérdés még homályos oldalaira is nemsokára világosság fog derülni. —Y —R.