Századok – 1903

Történeti irodalom - Sennowitz Adolf: Manlius János. Ism. Naményi Lajos 367

368 TÖRTÉNETI IRODALOM. 368 nak a helyes irányú mozgalmaknak, melyeket a bibliographia terén újabb időben hazánkban észlelhetünk. De sajnos, várakozásomban csalódtam, a mit — a menynyire terünk engedi — e helyen röviden jelezni akarok; bár a téves tanok elterjedésének meggátlására kívánatos volna, hogy valaki tüzetesen megbírálja e könyvet, melynek írója magát lépten-nyomon »laikus szakíró«-nak nevezi, feledve, hogy a ki szakíró, az nem laikus. Sennowitz úr mindenesetre laikus, a mint könyve is igazolja, s épen ezért elkövetett hibáit és tévedéseit előre meg kell bocsátanunk. Számos téves nézete közül csak kettőre kívánok rámutatni; arra a kettőre, melyre — úgy látszik — az általa »inaugurált új irány« megkezdését alapítja. A szerző Manlius Jánosról, Huszár Grálról, Hoffkalter Ráfaelről és fiáról Hoffhalter Rudolfról, Bornemisza Péterről stb. azt akarja bebizonyítani, hogy ezek nem voltak vándornyomdászok. E tekintetben hivatkozik Faulmannra s más német szakírókra, kik a németországi vándornyomdászokról azt írják, hogy ezek leginkább armer wanderbursch módjára tengődő, helyzetükkel visszaélő, becstelen életet folytató, dologkerülő emberek voltak. A német nyomdászat történetében lehetnek ily alakok, de a magyar vándornyomdászok életében e vonásokat hiába keressük, sőt kevés alaposságot árúi el, a ki így vélekedik a XYI-ik század e munkásairól. A magyar vándornyomdász azért változtatja helyét, mert a protestantismust szolgálja s a nyomda-termékek tendentiája következtében nem is maradhat egy helyen. Azt hiszem, e körülmény eléggé megvilágítja a költözködés okát, s a szerző minden » inaugura lása« mellett is megmaradnak a régi magyar typographusok — mint őket elismert szaktekintélyeink fa megtámadottak) már régóta nevezik : vándornyomdászok-nak. A szerző másik alapos tévedését is könnyű észrevennünk. Ballagi Aladár a magyar nyomdászat történetéről írt úttörő munkájában (65. 1.) azt írja, hogy »a czímlapokon említett nyomdahelyeket nem kell mindig szószerint venni.« Mikor Ballagi ezt megjegyzi, szükségesnek tartja ennek felemlítését, mert Denis Mihály, Eolkenstein, a Néinetujváron nyomatott Körösztyéni tudománnak rövid summája cz. munkát Világosvárában készült nyomdaterméknek mondták, szószerint véve a czímlapon említett Velágos Vár-at. Hogy miért nevezték 1582-ben Nénietujvárt Világosvár-nak is? e kérdést — úgy vélem nem lenne nehéz levéltári kutatások alapján eldönteni. De egy ilyen koholt nyomdahelyből nem szabad azt következtetni, hogy Sicz és Sárvár is többízben csak azért szere-