Századok – 1903

Történeti irodalom - Sennowitz Adolf: Manlius János. Ism. Naményi Lajos 367

TÖRTÉNETI IRODALOM. 367 egyik sem laikus olvasónak való. Külön is kiemeljük itt Ráth György érdekes tanulmányát, mely egész könyvvé bővülve, tanúságot tesz arról a lelkes érdeklődésről és szorgalomról, melylyel az Iparművészeti Társulat elnöke tárgyát kisérte. Itt, szóval, nem lehet kellőleg méltányolni ; 'az érdeklődő, a kit a körülmények úgyis ráutalnak erre a műre, meggyőződhetik szavaim igazságáról. Nem tartjuk a kötetbe valónak Marczali czikkét. Érdekes a tárgya, különösen a mi szemünkben, de annyira kultúrtörténeti, hogy már az iparművészet körén kívül esik. Annál inkább, mert csak a magyarországi iparos-osztály helyzetével foglalkozik, a külföldi iparosok sorsáról pedig hallgat, holott a könyv az iparmű vészetet a maga egyetemes voltában tárgyalja. Épen így Lyka Károlynak túlságosan vázlatos fejtegetései a mozaikról, jobban illenének a nagy művészetek történetébe, mert a mozaik-technika, különösen míg virágzott, első sorban nem dekorativ, hanem művészi jellemű és hatású volt. Rövid és nem elég alapos a stílusokról szóló tájékoztató. Hézagos, és ahoz a hatalmas anyaghoz képest, melyet a három kötetre tervezett munka nyújt, nagyon ingatag keret. Egy pár állítása meg egyenesen kihívja a kritikát. A korinthusi oszloprend typusáúl egy sima római-korinthusi, csatornázás nélküli oszlopot mutat be (5. kép), a Pantheont, a római építés egyik legjellemzőbb alkotását, meg sem említi, a barokk szobrászat megteremtőjének Michel Angelót mondja stb. A szöveg illusztrálására nagyszámú és igen szép kivitelű kép szolgál. Éber László czikkéhez és az Erem czímű fejezethez készültek a legsikerültebbek. Nem tudom, itthon késziiltek-e e reproductiók ? ha igen, dicsőségére szolgálnak a hazai sokszorosító iparnak. —R. Manlius János. Adalékok a magyarországi nyomdászat és könyvkereskedelem történetéhez. Irta Sennowitz Adolf. Budapest, 1902. Pallas r. t. kny. Kis 8-r. 95, 2 1. E könyvecske utolsó előtti lapján a következő megjegyzés olvasható : »Nem győzöm ismételni azon forró óhajtásomat, hogy a hivatásos szaktörténeti búvárok necsak napvilágra hozzák a roppantúl szétszórt s nehezen hozzáférhető rejtekhelyeken lappangó, idevonatkozó adatokat, hanem hogy azokat a mai előrehaladott bibliográfia és szaktörténelem követelményeihez képest, no meg a szerénységem (!) által e dolgozatommal inaugurált új irányban kritikailag fel is dolgozzák.« Megpillantva e sorokat, kétszeres érdeklődéssel s nagy várakozással kezdtem a munka olvasásába, mint barátja azok-