Századok – 1903

Történeti irodalom - Wertheimer; Eduard: Der Herzog von Reichstadt. Ism. Áldásy Antal 361

364 TÖRTÉNÉTI IRODALOM. czeg neveléséről, és kimutatja, hogy az a vád, mit a herczeg nevelését illetőleg a bécsi udvar ellen emeltek, alaptalan. A herczeg gondos nevelésben részesült, s e tekintetben Wertheimer előadása homlokegyenest ellenkezik pl. Treitschke állításával, ki a herczeg sorsát a spielbergi vár börtönében sínlődő rabokéhoz hasonlította. Viszont az is kitűnik Wertheimer előadásából, hogy az ifjú berezegnek gyermekkorában kapott ferde nevelése, franczia környezőinek hízelkedése és tömjénezése, kik benne a nagy Napoleon, az empereur fiát látták, káros befolyással volt egész jellemére. Korán érett, bizonyos mértékig rest és tunya, a mellett azonban határtalan, ma jd nein beteges ambiczióval volt eltelve nagy tettek véghezvitelére. Önmagáról rendkívül sokat tartott, igen nagy mértékben kifejlett benne a függetlenség, a szabadságszeretet érzete. A reichstadti herczeg jövendő sorsáról már régebben oly intézkedés történt, hogy a katonai pályára lépjen. Saját hajlamaival találkozott e terv. Apjának nagysága lebegett folyton szeme előtt, s már kora ifjúságától kezdve a katonai pálya iránt érzett legtöbb vonzalmat. 1818-ban káplári rangot viselt, 1822-ben őrmester lett, míg végre 1828-ban nagyapja századossá léptette elő. A herczeg öröme nem ismert határt. Nagy ambiczióval vetette magát a katonai tanulmányokra. A sasfiók hírről, dicsőségről, hatalomról álmodozott, pedig ekkor már magában hordta a halálthozó betegség csiráit. Magas röptű eszméinek, vágyainak a halál vetett véget 1832 julius 22-én, ugyanazon a napon, melyen a jövőjét irányító császári pátens 14 évvel azelőtt kelt. Mesterileg, szinte drámai közvetlenséggel rajzolja meg W ertheimer a szerencsétlen ifjú betegségének gyors lefolyását és rettentő halálküzdelmét. A scliönbrunni kastélyban, távol szülőföldjétől, egyedül vergődött a haldokló herczeg; idegenek környezték halálos ágyát;, anyja csak az utolsó pillanatban jelent meg haldokló fiánál. Sajátságos Mária Lujzának egész jelleme; sajátságos és menthetetlen, hogy képes volt elfelejteni férjét, el annak emlékét, s meg tudott feledkezni arról, mivel tartozik Napoleon nevének,, ki egykor a legnagyobb tisztelettel, szeretettel vette körűi, s a ki a távolban sem szűnt meg érte vágyódni. Menthetetlen e viselet Mária Lujzánál, de érthető némileg erotikus természetéből és Neipperg iránt érzett szenvedélyéből. Hogy azonban fiával szemben, annak halálos küzdelmei közepette ily magaviseletet tanúsított, azt sem érteni, sem menteni nem lehet. Akkor, mikor a herczeg élete már csak órák kérdése volt, Mária Lujza beérte azzal, hogy jó éjt kivánva neki, pihenésre vonuljon vissza, míg fia ugyanazon födél alatt halálos tusáját