Századok – 1903

Értekezések - TÓTH-SZABÓ PÁL: Magyarország a XV-ik század végén a pápai supplicatiók világánál. - IV. közl. 327

MAGYARORSZÁG A XV. SZÁZAD VÉGEN A PÁPAI SUPPLICATIÓK VILÁGÁNÁL. NEGYEDIK ÉS BEFEJEZŐ KÖZLEMÉNY. Újlaki Lőrincz mindaddig, míg királya haragját nem tapasztalta, veszedelmes szomszédja volt a körülte lakóknak, így a többi között Váradi Péter kalocsai érseknek is. Mikor alantasai ismételten megrohanták és rabolták az érsek bir­tokait, ez a végső fegyverhez nyúlt s Újlaki összes alatt­valóit kiközösítette és a vele tartó egyháziakat még javadal­maiktól is megfosztotta. A kiközösítettek helyett és nevében maga Újlaki folyamodott Rómába föloldozásért, mivel szerinte - az érsek személyes gyűlölettől, rosszakarattól indíttatva mondta ki a súlyos Ítéletet. A pápa helyt ad a kére­lemnek s megbízza az egri püspököt és a zágrábi főesperest, hogy vizsgálják meg az ügyet, s ha úgy találják, hogy Péter érsek nem járt el szabályszerűen, a kiközösítést »ad cautelam« tegyék érvénytelenné.1) A mint a pápa feloldja Péter érsek ítéletét, ugyanígy tesz maga az érsek is, midőn felfüggeszti vicariusának, Váradi Mihály bácsi kanonoknak Ítéletét, melylyel a Pélegyháziakat sújtotta a Szegedi Fülöp kárára elkövetett rablásaik miatt. Az elitéltek a királyhoz fordultak s reménységükben nem csalatkoztak. Ulászló az egyik kezével épített, a másikkal ron­tott. Irtó háborút indított Újlaki ellen s ugyanakkor a Félegy­háziakat, kik pedig semmivel sem voltak jobbak Újlakinál, de mert kegyelmére hivatkoztak, pártfogásába veszi, s rábírja Péter érseket, hogy a vicariusától kimondott ítéletet semmisítse meg. Péter érsek meghajolt a királyi szó előtt, de nem a káro­sult Szegedi Fülöp. A pápához föllebbez, kinek »familiaris«-a. Intse meg ő szentsége — úgymond — Péter érseket, hogy vizsgáltassa meg újra az ügyet. Mert ha a bűnösök büntetle­') Theiner : Mon. Hung. II. 539. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents