Századok – 1903
Értekezések - PÓR ANTAL: Magyar-lengyel érintkezés a XIV-ik században - II. bef. közl. 308
PÓR A. MAGYAR-LENGYEL ÉRINTKEZÉS A XIV-IK SZÁZADBAN. 317 kezés által elsősorban azt érte el Lokietek, hogy birodalma határát nyugat felől nem kellett féltenie, sőt •— mint látni fogjuk — násza támogatását sem vonta el tőle. Viszont a litvánok is minden erejükkel a közös ellenség, a német lovagrend ellen fordulhattak. Nekünk pedig e helyt az a czélunk, hogy a gyér adatokat összegyűjtvén kimutassuk : hol, mikor és miben érintkezett Károly király ipjával és volt a lengyel nemzet segítségére ? E végett át kell kutatnunk a hadbaszállások történetét egyelőre 1320-tól, vagyis Károly király harmadik házasságától 1333-ig, vagyis Lokietek Ulászló lengyel király haláláig. Az 1320 évre hadjáratot nem találunk följegyezve. Némely főpapok és főurak sürgették ugyan, hogy a király Csák Mátét haddal támadja meg. Ismételve tartottak e végett országgyűlést; így 1320 nov. 1-én Székesfehérvárt, de hadjárat helyett ekkor is csak azt határozták, hogy a jövő évi pünkösd (1321 jun. 14-ike) után újra összegyülekezik az ország és majd akkor végez a Csák-kérdésben.1 ) Azonban Máténak 1321 márczius 18-án bekövetkezett halála fölöslegessé tette e határozatot : a háborúság magától megindult és tartott mindaddig, míg a Mátvusföldet Trencsén várával együtt elfoglalták.2 ) Az 1322 évben értesülünk a király hadjáratáról,3 ) és pedig kettőről, de ezen hadjáratoknak semmi közük sem volt Ulászlóhoz vagy Lengyelországhoz, mert míg az egyik sereg az osztrák Erigyes császár segítségére küldetett, a másik Horvátország felé vette útját.4 ) Az 1323 évi hadjárat pedig folytatása az utóbbinak5 ) és szintén nincs összefüggésben Lengyelországgal. A következő 1324 évben ismét indított hadat a király,6 ) és alighanem országosat, minthogy ő maga nádorával Drugeth Eülöppel vesz részt benne.7 ) E hadjárat László (de genere Keán) erdélyi vajda fiai ellen indult.8 ) ') Knauz : Monum. eccl. Strigon. II. 784. -) Olv. Csák Máté cz. munkámat, 137. 1. 3) Anjoukori Okmt. II. 50. 4) A magyar nemzet tört. III. 96. 5) Zichy-Okmt. I. 238. °) Anjoukori Okmt. II. 146. — Fejér: CD. VIII 2. 599. — Zichy-Okmt. í. 259. 286. ') 1324 junius 16-ról a nádor így keltezi levelét : Datum in exercitu •domini regis iuxta fluvium Kukulleu. (Anjoukori Okmt. I. 148.) A király pedig ugyanazon évi julius 13-án szintén a Küküllő folyása mentén (Zichy-Okmt. I. 256. — Tort. Tár, 1900. 392.), 17-én Déva mellett (Ráth id. m.), 24-én Szépmezőn (Tört. Tár, id. h.), augusztus 10-én Szeben közelében, Í2-én Váras melletti királyi táborában (Anjoukori Okmt. II. 154.), 14-én Várashoz közel (Hazai Okmt. II. 25.) tartózkodik. •) Olv. ily czímű értekezésemet : László erdélyi vajda. Erdélyi Muzeum, VIII. 480.