Századok – 1903

Értekezések - VÉCSEY TAMÁS: Hajnik Imre emlékezete 101

106 vécsey tamjís. érdeklődését a jeles tanítvány iránt, úgy hogy tanárainak szerencsekivánataitól kisérve lépett Hajnik [a tanári pályának akkor szokásos első lépcsőjére, kineveztetvén, 1863-ban, tanársegéddé (adiunctus) a pozsonyi kir. jogakadémiához. Hogy a jogtanári pálya irodalmi munkálkodással és habilitatióval kezdődjék, ez csak lassan jött gyakorlatba. ') Trefort 1874-ben megszüntette a tanársegédi állást, úgy hogy azóta a jogakadémiai tanári pályának is előfeltétele a habilitatió. A magántanár csak a maga szaktárgyát adja elő, holott az akadémiai tanársegédnek bármely gyöngélkedő vagy másként gátolt tanár helyett bármely órában kötelessége volt előadást tartani. Így Hajnik Pozsonyban a jog-encyklopaediából, a közjogból, továbbá a váltó-kereskedelmi jogból sietett a hirtelen megbetegedett tanárt pótolni. De nem jött zavarba. .Tói készült és érdekesen adott elő. A hallgatók nyugodtak és figyelmesek voltak, a fiatal tanársegéd pedig igyekezett előadás közben a részek közti arányosságot szem előtt tartani s a tanári higgadtságot megőrizni. Ennek következtében a tanszéki siker felőli kétség többé soha nem nyugtalanítá. Pozsonyból két évi működés után 1865-ben a nagyváradi, majd 1866-ban a kassai jogakadémián lépett tanári székre mint rendkívüli tanár, 1867-ben pedig báró Eötvös .Tózsef ellenjegyzésével a győri jogakadémia rendes tanárává és directorává nevezte ki a Felség, megbízván őt a Bach-korszakban szünetelt intézet újjászervezésével. Ezt a jogtanintézetet azonban Trefort feloszlatta. Négy jogakadémián működve, számos tanárral jött érintkezésbe Hajnik. A collegialis viszonyokat s a tanárok szellemi tehetségeit, észjárását, készültségét, becsvágyát és jellemét, éles megfigyeléssel összehasonlító szigorú bírálat alá vette, s természetes, hogy nem volt mindenütt mindenkivel megelégedve. ') 1848 — IStíS közt nálunk nem habilitáltatott több mint hét jelölt ; névszerint Elischer Bódog (1850) a Goethe-szoba alapítója, Hegedűs Candid (1854), később kultuszminiszteri tanácsos, azután hárman, a kik egyetemi professorok lettek : Kautz Gyula (1859), Hoffmann Pál (i860) és e sorok írója (1863); három évvel később Matlekovics Sándor (1866) államtitkár s v. b. t. t., végűi Wenzel Tivadar (1867), a ki mint curiai bíró halt meg.