Századok – 1902

TÁRCZA - Vegyes közlések - Wertheimer Ede felolvasása a reichstadti herczeg politikai állásáról 874

874 TÁbCZA. eszmék lelkesítették : azt hiszsziik, eléggé jeleztük, hogy Mátyás király szobrának leleplezése valóban és minden ízében a nemzeti történelem nagy és méltó ünnepe volt ; és csak örömmel jegyezhet­jük fel, hogy e magasztos ünnepen társulatunk is megjelenhetett kegyelete babérkoszorújával, melyet Márki Sándor, Szádeczky Lajos és Erdélyi Pál tagtársaink tettek le a szobor talapzatára. (M. S.) — A MAGVAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA második osztályának okt. 13-án tartott ülésén Wertheimer Ede 1. tag olvasta föl »Areich­stadti herczeg politikai állása« czímíí értekezését.1) A kik eddig Napoleon fiáról írlak, főleg Montbeinek Le duc de Reichstädt, meg Prokeschnek Mein Verhältniss zum Herzog von Reichstadt cz. könyveikre hivatkoztak. Wertheimernek volt módjában először részint nyilvános, részint magánlevéltárak adatai alapján Napoleon fia életét tanulmányozni. Midőn I. Napoleonnak és Mária Lujza főherczegnőnek Bécsben számkivetésben élő fiát 1818-ban a reichstadti herczeg méltóságával ruházták föl. ezzel az egész világ­nak tudtúl akarták adni, hogy Ferencz császár unokája csakis osztrák berezegnek tekintendő, a ki azonban a monarchiában rang szerint a főherczegek után következik. Czímével a Bourbonokat kívánták attól a eyugtalanságtól megmenteni, melyet nekik az ifjú Napoleon-ivadék létezése okozott. Francziaországban, kivált Párisban, a restaurált királyság első napjaiban már nagy pártja volt Napoleon fiának s hívei hatalmas propagandát csináltak, hogy őt a franczia trónra ültessék. Ferencz császár és Metternich hiába igyekeztek meggyőzni XYII1. Lajost és párthiveit, hogy Napoleon fiával semmi titkos czéljuk nincsen ; azok mindig gyana­kodva néztek Bécs felé, s nem alaptalan az a gyanúsítás sem, hogy a franczia udvar a herczeg életére tört volna. Az osztrák kor­mány többször kapott figyelmeztetést, hogy vigyázzon a herczegre. Ebben az izzó levegőben mint bomba hatott Barthélémy költe­ménye : Le fils de l'homme. A költemény azt panaszolja, hogy Bécsben lassan, de annál biztosabban akarják tönkretenni Napoleon fiát. a franczia nemzet reménységét. Bármily súlyosan hangzott e vád, az mégis szinte elnémult a bizalomnak azon erőteljes hangja mellett, melylyel a költő a császárság újjá ébredését hirdette. Barthélemyt a franczia kormány üldözte költeményeért ; a bíróság el is Ítélte, de a pörből a Bourbon-dynastia került ki halálos sebbel. A reichstadti herczeg ismerte Barthélémy költeményét, :) A felolvasott értekezés voltaképen egy fejezet a szerzőnek »Der Herzog von Reichstadt« czím alatt, Cotta kiadásában nemsokára meg­jelenendő német munkájából. Nem sajnálhatjuk eléggé, ha oly kiváló tudósaink, mint pl. Wertheimer Ede is, a kit pedig nem külső, hanem belső tagsággal tisztelt meg Akadémiánk, németül írnak, a helyett, hogy magyarul mívelnék a tudományt.

Next

/
Thumbnails
Contents