Századok – 1902

Értekezések - FRAKNÓI VILMOS: János király és a római szent-szék - I. közl. 697

698 FRAKNÓI VILMOS. csapataik élén a városba nyomultak és ellenállásra nem talál­ván, megszállották a vatikáni palotát. VII. Kelemen az Angyal­várba menekült, a honnan tárgyalásokat indított meg és más­nap súlyos áldozatok árán lázadó alattvalóival egyezséget kötött. Ilyen körülmények között le kellett mondania arról a szán­dékáról, hogy Spanyolországba utazzék, és arra szorítkozott, hogy leveleket intézett a keresztény uralkodókhoz, egyúttal a Magyarország megmentésére teendő intézkedések iránt a bibor­nokokkal ismételten tanácskozást tartott.1 ) Ezekre nézve tájé­kozást nyújthatott magyarországi nuntiusa, báró Burgio Antal, ki október második felében Rómába visszaérkezett.2 ) Mária királyné vele Statilio János budai prépostot, a királyi titkárt készült követül küldeni,3 ) bizonyára a végből, hogy a szent­szék támogatását Ferdinánd javára kikérje. Azonban ez a kül­detés elmaradt. Az események rohamos fejlődése Zápolyai Jánost is megakadályozta abban, hogy a szent-székhez forduljon. A pápa e szerint a nélkül, hogy a két vetélytárstól befo­lyásoltatott volna, döntött azon állás iránt, a mit velők szem­ben elfoglalandó volt. Trónralépte (1523) óta a két párt közül, mely II. Lajos király életében a hatalomért küzdött, a Zápolyai János vezér­lete alatt álló nemzeti párt és az osztrák házra támaszkodó udvari párt közül, az előbbihez vonzotta őt egyéni rokonszenv és politikai érdek.4 ) Most pedig, a Habsburg-dynastia világ­uralmi czélzatai által az európai egyensúlyt és a szent-szék függetlenségét még inkább fenyegetve látván, nem tartotta ') Az 1520 szeptember 22-én az angol királyhoz intézett levél : Calendar, IV. 1116. Az angol király október 23-ikán kelt válaszát kiadta Simonyi Ernő: Londoni Okmánytár, 229. A szept. 28-án, október 1-én, 9, 24, 29-én tartott consistorium-ülésekről szóló feljegyzések az idézett kéziratban, 127 — 130. 2) 1526 október 23-án a pápa ó't a Colounák ellen tervezett hadi munkálatokban commissarius generalis-sk nevezi ki. Inveges : Palermo nobile, III. 48. *) Ezt 1526 szeptember 10-ikén Brodarics István szerémi püspök bejelenti a pápának. A levél eredetije a vatikáni levéltárban : Litterae Principum, Col. IV. *) Errűl tüzetesen szólok »Magyarország egyházi és politikai össze­köttetései a szent-székkel« czímű munkám II. kötetében, 337—340.

Next

/
Thumbnails
Contents