Századok – 1902

Értekezések - FRAKNÓI VILMOS: Igazság vagy tévedés? (II.) 635

639 igazság yag y tévedés ? Mindazáltal szerencsésnek érezném magamat, ha a történetnyomozás líjabb eredményei ezen felfogásom alaptalanságát derítenék ki, vagyis kitüntetnék, hogy esküszegés esete egyáltalán nem forog fön. Sajnos, Prochaska okoskodásai alapos érveknek nem tekinthetők. * Prochaska az ő dolgozatának második részében a várnai csata lefolyását tárgyalja. Állást foglal a magyar történetírás azon előadásával szemközt, mely szerint a csata szerencsétlen kimenetelét Ulászló okozta, azzal, hogy a részére Hunyadi János által kijelölt helyet idő előtt elhagyta és elestével a magyar csapatok soraiban zavart idézett elő, melynek a visszavonulás, megfutamodás lett a következménye. Prochaska szerint Ulászló egyáltalában nem járt fel Hunyadi akarata ellen, mikor a csatába vegyült ; ellenkezőleg Hunyadi volt ŰZ; ft ki nem engedelmeskedett Ulászló parancsainak, nem támogatta őt kellően actiójában, és idő előtt, ok nélkül vonujt vissza a csatatérről. Elbeszélésében támaszkodik a parmai Palatio Andrásra, ki mint pápai tizedszedő küldetett Lengyelországba, Ulászlót a hadjáratban kísérte, a várnai csatából szerencsésen megmenekült, Lengyelországba visszatért és Pózén városából 1445 május 16-án kimerítő jelentést küldött Rómába, melynek egykorú másolatát épen Prochaska fedezte föl egy krakói kéziratban s tette közzé még 1882-ben.1) Kétségkívül nagybecsű történeti emléket bírunk ebben a jelentésben. Azonban Prochaska állítását, hogy »az attól eltérő források mind megbízhatatlanok«, — túlzottnak, indokolatlannak kell nyilvánítanunk. Az a körülmény, hogy valamely csata leírója a csata színhelyén jelen volt, a hitelesség és megbízhatóság biztosítékát nem nyújtja neki ; még akkor sem, ha taktikai és stratégiai tények megitélésére nagyobb hivatottsággal bír, mint a milyennel a pápai tizedszedő dicsekedhetett. Palatio a nagy területen, több hadtest által vívott küzdelem összes mozdulatait áttekinteni, megbírálni teljesen képteleu volt. Másoknak, többeknek informatiójára szorult, és a hallott részletekből állította össze az egész képet. Mármost az a kérdés, vájjon rendelkezett-e a kellő kritikával, mely őt pest, 1889. —- V. ö. Magyarország egyházi és politikai összeköttetései a római szent-székkel, II. 57—63, 427 — 430. Azóta újra napvilágot látott ez a jelentés : Codex epistolaris saeculi XY. Tom. II. (Krakó, 1891.) 459-469.