Századok – 1902

Értekezések - BLEYER JAKAB: Beheim Mihály élete és művei a magyar történelem szempontjából - IV. közl. 347

BEHEIM MIHÁLY ÉLETE ÉS MüVEI. 365 vitézül védett. Helyzetük azonban napról-napra rosszabbodott, úgy hogy már hajlandók voltak szabad elvonulás biztosítása mellett a várat átadni. Hunyadi azonban feltétlen megadást követelt. A végső szükségben szept. 7-én vagy 8-án érkezett meg Giskra az ostromlott vár fölszabadítására.1

) Giskrának Hunyadival való mérkőzése és Hunyadi veresége, tárgya költeményünknek. Hogy a költemény mikor keletkezett, pontosan el nem dönthető. 1451-ben semmiesetre sem, mert abban az időben, a magyarországi események még nem érdekelték Beheimot. És ha már akkor, a mi nem valószínű, Albert osztrák herczeg szolgálatában állott is, bátor szókimondása mellett is ki van zárva, hogy Giskrát mint »Frigyes császár hívét és tanácsosát« magasztalja. Különben is nyilván mondja, hogy a győzelem, melyet meg akar énekelni, csak egyike ama sok diadalnak, a mit Griskra életében aratott. Tehát nem a tárgy időszerűsége, hanem csak az a különös fény, melyet Hunyadinak, kora legbámultabb hadvezérének megveretése Giskrára vetett, csábította a költőt az ének szerzésére. Giskrát, mint már említettem, a költeményben a császár hívének és tanácsosának mondja : Er (Giskra) ist rat uad ach diener gleich vnsers hern kaiser Pridereich, vnd waz ach dienstmanne Plasslaw der edlen kunges gut. Abból, hogy Giskrát László király volt vazallusának mondja, az is nyilvánvaló, hogy a költemény csak V. László halála után, tehát abban az időben íratott, mikor Beheim már Frigyes császár szolgálatában állott. Valószínű, hogy Beheim egyszer-másszor Giskra közelében, vagy az énekben dicsőített »Hermann von Sweredicze« társaságában tartózkodott, és hogy ezen költeményét ilyen alkalomból szerezte. Az ütközetről szóló tudósítás semmiesetre sem pártatlan,2) és épen a Hunyadiak iránt érzett ellenszenvének tulajdonítandó, hogy egy szóval sem emlékezik meg Hunyadinak ugyanazon év őszén Giskra ellen vezetett második hadjáratáról, melyben a szenvedett csorbát fényesen kiköszörülte. Azonban kétségtelen, hogy Beheim első forrásból merített és pedig oly bőven, hogy a többi ide vonatkozó kútfőket több tekintetben kiegészíti. ») V. ö. Telein id. m. il. к. 181—184. 1. és Mayer: Giskra és huszitái Magyarországon, 1886. 15. 1. a) Teleki (id. m. II. к. 185—186. 1. 1. jegyz.) Beheim tudósítását itt is kelleténél kevesebbre becsüli.