Századok – 1902
Értekezések - PÓR ANTAL: Nagy Lajos király halálos betegsége 209
213 pór a. nagy lajos király halálos betegsége. igazat kell adnunk a reggioi krónika értesülésének, mely szerint a nagy király halálos betegsége a poklosság vala.1 ) De semmi sem tanúskodik oly világosan Nagy Lajos király beteg állapotáról és a kór jelenségekről, melyeket a középkori orvosok a poklosságnak tulajdonítának, mint élete alkonyán folytonos ingadozása a politikában. így például: 1372-ben erősen készült a háború folytatására IV. Károly császár ellen. Ekkor a csávába került császár, tia Zsigmond számára feleségül kérte Máriát, Lajos leányát, mire a király azonnal igent mondott és fölhagyott a háborúval. Ezen erélytelenségét, hogy ne mondjuk : következetlenségét, egyébiránt már előbb is tapasztaljuk. Az 1366 év végéig a magyar államférfiak tevékenysége nemcsak magasabb czélokra törekedett, hanem fényes eredményeket is mutatott föl. A Balkán-félszigeten a magyar befolyás mérvadó, Olaszországban Nagy Lajosnak nagyobb tekintélye volt mint a császárnak, Németországban a császár ellen intézett törekvései viszhangra találtak. Ekkorra tehető — úgy látszik — Nagy Lajos betegségének kezdete. Hozzájárult a bajhoz, hogy azok az államférfiak, kik a nagy király teljes bizalmát bírták : Kont Miklós nádor és Miklós esztergomi érsek elhunytak. Az új nádor László opuliai herczeg lett, az özvegy anyakirályné kegyeltje. Innét kezdve a magyar politika következetlen. 1367-ben a törökök ellen indított hadjárat elmaradt, e helyett az osztrákoknak akartak hadat izenui, végre is a bolgárok ellen tört ki a háború, a bajorok pedig minden biztatás mellett is segítség nélkül maradtak. 1369-ben Nagy Lajos a császár ellen szövetkezett s a bolgár foglalásokkal fölhagyott. 1370-ben a császár ellen indítandó háború eszméjéről lemondott, hogy Visconti Barnabas ellen készüljön. 1371-ben kitört a háború a Luxenburgok ellen s a * / Ugy vélem, a bécsi krónika czímlapja, mely Nagy Lajost főurai és szövetségesei közt ülve tünteti föl, már a beteg királyt ábrázolja. Szilágyi S. A m. nemzet tört. III. 167. 1.
