Századok – 1902

TÁRCZA - Folyóiratok - Budapesti Szemle - 186

186 TaRCZA. FOLYÓIRATOK. — ARMENIA. Tizenötödik évf. 1901. 7 —12. füzet. — E füzetek czikkei főleg négy buzgó iró tollából kerültek ki. Maga a szerkesztő Szongott Kristóf, ki csak nemrég fejezte be s bocsátotta közre három vaskos kötetben Szamosujvár monogra­phiáját,1) az örménységet néprajzi tekintetből veszi vizsgálat alá. — Patrubány Lukács az У-ik század örmény íróit ismerteti, kik közt legnagyobb tekintélyre a Dáron tartománybeli Meszrob vagy Másdoczh tett szert, О találta fel az örmény és georgiai betűket, sőt a kaukázusi államok írásjeleit is ő készítette. — Kiszely Károly, az örmény összehasonlító nyelvészet szorgalmas búvára, egyik dolgozatában Örményország ókori .földrajzi elnevezéseiről értekezik, egy másik czikksorozatban pedig az újabbkori örmény nyelvhasonlítás történeti fejlődését ismerteti. — A negyedik derék munkatárs Molnár Antal, a magyar örmény-metropolis ország­gyűlési képviselője, kinek most nemrég történt elhunytával a hazai örménység anyagi és szellemi fejlődését igazán súlyos csapás érte. Molnár Antalnak igen nagy érdemei vannak az örmény kultura körűi, melynek oltárán tettel és tollal áldozott. Az Arme­niának álig van oly füzete, melyben valamit ne olvashatnánk tőle. Az előttünk fekvő számokban egyszer a velenczei szent Lázái-­szigeti örmény kolostort, másszor az erzerumi Szánászárián colle­giumot írja le élénk tollal saját szemlélődése alapján, majd az örmény történeti irodalomról közöl vázlatos ismertetést. — BUDAPESTI SZEMLE. A m. tud. Akadémia megbízásából szerkeszti Gyulai Pál. CV—СVIII. kötet, 1901. január—deczem­ber. 289-—300. szám. — Az évfolyamot a januári (289) számban Vámbéry Ármin czikke nyitja meg, melynek tárgya : Európa viszo­nya Khinálioz és az iszlám világhoz. A czikkíró összehasonlítást tesz az európai hatalmaknak Ázsia mohamedán országaihoz való eddigi viszonya és a legújabb khinai események közt ; ismerteti a boxer-mozgalmat, kutatja okait, s ezek arról győzik meg, hogy a mohamedán népekkel szemben követett módszer alkalmazásától Khinában is hasonló eredményeket várni nem lehet, sőt az a rokonszenv, melylyel az iszlám világ és Khina egymás iránt régtől fogva viseltetnek, egyszer e kettő egyesülésének veszedelmét idéz­heti elő Európa ellen. — Ltokon tárgygyal foglalkozik Marczali Henrik dolgozata, mely »Á térítés kezdetei Kelet-Ázsiában« cz. alatt a portugáliai jezsuita Xavér Ferencznek, az Indiák aposto­lának térítői működését (1542 —1552) ismerteti más régibb művek nyomán. — A februári (290) s befejezőleg a márcziusi (291) >) Olv. Századok, 1901. 561. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents