Századok – 1901
Értekezések - FRAKNÓI VILMOS: A szent jobb 880
A SZENT JOBB. 903 Arról, hogy miképen jutott Raguzába, történeti emlékek nem szólanak ; a XVII I-ik század második felében a hagyomány sem szolgáltatott erre nézve biztos támpontot. Némelyek azt hitték, hogy a tatár pusztítás idejében hozták az ereklyét Raguzába. Mások ellenben lígy tudták, hogy Magyarországnak török uralom alá jutásakor a törökök Bosniába vitték, a hol raguzai kereskedők váltották magukhoz. Raguza polgárai minden időben nagy buzgóságot és bőkezűséget tüntettek ki abban, hogy városuk templomait kiváló szentek ereklyéivel gazdagítsák s ezek méltó foglalatban díszítsék ünnepi alkalmakkor az oltárokat. A magyar utas, ki a székes egyház és a dominikánus zárda kincstárait fölkeresi, meglepetve szemléli ott az ezüstből vagy aranyból készült, gyakran drágakövekkel pazarul ékesített, nem egyszer műízlésről tanúskodó fej- kar s láb-idomű ereklyetartók tömegét, melyek közül Szent István koponyája mellett még Szent László kar-csontja egy XIV. századbeli ereklyetartóban vonja magára a figyelmet. A raguzai dominikánusok, mikor a szent jobb az υ kezökbe jutott, hitelessége iránt természetszerűen minden kétséget kizáró bizonyíték ikkal rendelkeztek. Az a kivételes tisztelet, melyben mind ők maguk, mind a város polgárai ezt az ereklyét részesítették, és pedig oly időben, a mikor megszerzésére Magyarországban még senki sem gondolt, hitelességének nyomatékos bizonyítéka gyanánt fogadható el. De felmerül az a kérdés : vájjon a Raguzából visszakerült szent jobb, vagyis a jobb kéz feje, egészen azonos-e azzal, melyet Szent László a Berettyó-melléki apátság őrizetére bízott ? A megjelölésére középkori emlékeinkben fölváltva használt »jobb« (dextera) és »kéz« (mauus) kifejezések, úgy szintén az apátság újabb elnevezése az ereklye természetét nem határozzák meg szabatosan; kétségben hagyják azt, vájjon a Szent László által tisztelt ereklye csak a kéz fejéből, avagy a karral öszszekapcsolt kézből állott-e? Szent László raguzai ereklyetartóját e sorok írója ismertette az Archaeologiai Értesítő 1899-iki évfolyamában.
