Századok – 1901
Értekezések - KARÁCSONYI JÁNOS: Szent István megkoronázása 869
SZENT ISTVÁN MEGKORONÁZÁSA. ' A köznapi életnek nincs mindig szüksége szabatos számokra vagy élesen körvonalazott időpontokra, de a tudomány ilyenek nélkül el nem lebet. A köznapi életben megelégszünk az olyan meghatározással, hogy az esztendő 365 napból áll, hogy Hunyadi János a XV-ik század első felében élt, de a tudomány ennél többet, pontosabban kiszámított adatot kíván. A mult évben a magyar kereszténység nagy ünnepet ült, A keresztény vallás meghonosításának s egyszersmind Szent István megkoronázásának kilenczszázados évfordulóját ülte meg. Az ünnepélyek lefolyását senki sem zavarta s kár is lett volna bárkinek zavarnia azzal a kicsinyes kifogással, hogy a koronázásnak kilenczszázadik évfordulója akkor még el nem következett, hiszen — mint mondók — a köznapi élet nem ragaszkodik szigorúan a pontos számadatokhoz. Azonban a magyar történettudomány már nem elégedhetik meg a megközelítő számítással. A tudománynak a pontos keltet kell szem előtt tartania. A tudós kezében egy-egy esemény nem elszigetelt, magánálló emlékkő, hanem mozaik-képdarab, melyet csakis meghatározott helyre illeszthet, mert ha nem oda illeszti, rögtön az egész képet tönkreteszi. A Magyar Történelmi Társulat, mint a magyar történettudomány hivatott őre és előmozdítója, csak kötelességét teljesíti tehát azzal, hogy ez emlék-füzetet, a tudományos alaphoz ragaszkodva, a koronázás pontos évfordulóján, ebben az esztendőben bocsátja közre, mert Szent Istvánnak királylyá kenése és megkoronázása az 1001-ik évben történt. Czélszerű dolog, sőt talán kötelességünk is az ezen ese-