Századok – 1901

Tárcza - Történeti könyvtár - 859

866 ELŐSZÓ. Az indítványt a közgyűlés helyesléssel fogadván, a további teendőkkel az igazgató választmányt bízta meg. Az igazgató választmány az ünneplés módjának megállapítása végett a következő márczius-liavi ren­des üléséből bizottságot küldött ki, melynek tagjaivá dr. Pauler Gyula elnöklete alatt dr. Békefi Rémig, dr. Czobor Béla, dr. Lánczy Gyula és báró Nyáry Jenő választattak meg. A kiküldött bizottság mindenekelőtt azt a kér­dést kívánta tisztába hozni: melyik esztendő az, a melyet Szent István megkoronázása évének tudomá­nyos alapon elfogadhatunk, a melynek kilenczszázados jubileumát a történeti igazság szerint megünnepelhet­jük ? A kérdés nem volt nehéz. Az újabb történeti kritika már eldöntötte, hogy Szent Istvánt nem 1000-ben, mint Katona István s az ő nézetét vizsgálat nélkül követő Szalay László, Horváth Mihály és mások, a pannonhalmi kiváltságlevél hamisnak bizo­nyult záradékából következtetve, hitték vagy hiszik, hanem 1001-ben koronázták magyar királylyá. Ennek az eseménynek kilenczszázadik évfordulóját tehát a Magyar Történelmi Társulat, mint a magyar történet­tudomány igazságainak hivatott őre, csak 1901-ben ünnepelheti. Az erre vonatkozó döntő bizonyítékokat ezen füzetünk első közleményében találja meg a szíves olvasó. Az ünneplés módjára nézve abban állapodott meg a bizottság, hogy a Magyar Történelmi Társulat min­den külső fény és ünnepies megjelenés mellőzésével, a maga hivatásához legméltóbban, szerény helyzeté­hez legillőbben, egy olyan emlékkönyv vagy alkalmi füzet közrebocsátásával gyújtson világot Szent István

Next

/
Thumbnails
Contents