Századok – 1901

Történeti irodalom - Divald Kornél: Művészettörténeti korrajzok. I. II. Ism. –r– 644

656 TÖRTÉNETI IRODALOM. ről ír, nagyon könnyen ki van téve. Tudjuk tehát menteni a szerző tévedéseit is, annál inkább, mert nincsenek nagy számmal s még ha nagyobbak is, nem sértők és bosszantók. Hogy p. o. a diskobolos, melyet Myron bronza után faragtak, nem a Lancelotti palotában van (I. 45. 1.) hanem a Vatikánban, hogy a vatikáni Eros torsonak (Praxiteles) nemcsak a karja, meg a lába, hanem a feje is hiányzik (I. 86. 1.), hogy a Stanza della Sapatura nem az első a stanzák között (II. 94. 1.) hanem harmadik, hogy Hermest nem báránynyal (I. 105. 1.) hanem kossal ábrázolták; az ilyen apróságokon még a legfigyelmesebb szem is csak megakad, de azért nyugodtan tovább megy. Azonban a nagyobb tévedésekből is idézzünk egyet-kettőt; nem mintha túlságosan szigorúan akarnánk ezekkel a szerzőt megróni, hanem hogy hallgatva róluk, magunkévá tenni ne láttassunk azokat. Ilyen p. o. az az állítás, hogy a Pitti palota földszinti ajtónyilásaiban egy-egy kétemeletes ház elférne. (II. 10. 1.) A ki nem is látta az eredeti palotát, csak a szövegben közölt (igen rossz) képet, az is rögtön látja, mennyire túlzott és hihetetlen Divaldnak ez a mondása. A basilikát sem lehet, mint ő ajánlja, a Basilika IJlpia nyomán tanulmányozni (I. 88. 1.), mert annak már csak az alapja látható; sokkal ajánlatosabb erre a czélra a Basilika Julia ; az orvietoi dóm homlokzatának szobordísze nem Griovanni Pisanótól való. (I. 221. 1.) Fasius Pictorról (I. 96. 1.) az V-ik század római festőjéről is olyan jelzőkkel beszél, mintha képeiről egypár halvány és megbízhatatlan leíráson kívül egyéb is maradt volna fen; Titiánról sem volna szabad azt mondani, hogy »fölülmúlja Rafaelt, Michel Angelot és Leonardót, s minden idők legnagyobb festője marad.« (H. 134. 1.) Szerettük volna, ha a görög színház építéséről és berendezéséről is beszélt volna valamit, ha a pompei falfestéssel nem bánt volna el oly röviden, hanem az újabb kutatások nyomán méltó képet rajzolt volna róla; ha megemlíti, hogy a görög szobrok, melyeknek márvány másolatai láthatók a gyűjteményekben, bronzból készültek. Ezekért a hiányokért azonban pótolja kárunkat az a lelkes méltatás, melylyel a renaissance nagy embereit mutatja be. Érdekesen, színesen megrajzolt képben hozza őket elénk ; ez a része munkájának méltó az olvasásra, és okulásra alkalmas. Még többre becsüljük a magyarországi művészetek történetét, a mit így együtt nyomtatásban máshol nem találunk meg. A munkának második kötetét tehát bátran ajánlhatjuk az érdeklődő közönség figyelmébe; az elsőt kevésbbé, jóllehet