Századok – 1901
Értekezések - THALLÓCZY LAJOS: Gróf Szécsen Antal - II. közl. 385
410 THALLÓCZY LAJOS. alkotmány mellett is fenállhatott, ha az Magyarország irányában másnak mint indítványnak, mint ajánlatnak nem tekintetik, e pillanatban kizáratott volna : feláldoztam állásomat azon kötelesség tekintetéből, bogy ezen lehetőséget fön kell tartanom. Határt szabtam ezen áldozatomnak abban, hogy a februári alkotmány, kivitelében Magyarország irányában, indítványnak, ajánlatnak, fölhívásnak tekintessék ; szabtam azt azon kéziratokban, melyek, jól tudom, a magyar közjog eszméjének teljesen nem felelnek meg, s más részről azoknak, kik azokat betüszerint akarták fölfogni, elég módot nyújtottak a februári alkotmányt Magyarországra erőszakolni, de melyekről még most is azt merem állítani, hogy ha messzelátóbb s rugékonyabb szellemű statusférfiak által kezeltettek volna, a bonyodalmak egy része elháríttatik. melyek a februári alkotmány rideg alkalmazásából épen Magyarország jogi érzülete és közvéleménye folytán támadtak. Osztozom azon nézetben, hogy mindaz, ki nyilvános életre van hivatva, hivatalos állását csak az életben levő törvények értelmében és meggyőződése alapján és határai közt kezelheti. Midőn tehát eltérő meggyőződésem ellen a februári alkotmány kihirdetéséhez járultam, nem éltem illusióban arra nézve, hogy ezen lépés nemcsak multammal van ellentétben, hanem politikai életem egész jövőjére zsibbasztólag, sőt megsemmisitőleg hathat. Komoly megfontolás után tettem ezt, mert komoly áldozatnak tekintettem lépésemet. Nem ismerek szebb föladatot alkotmányos haza polgárára nézve, mint azt, hogy a mit ő a hazára nézve üdvösnek tart, nyilvános discussiókban kifejezze, okokkal védje és a ténylegesség mezején hozzájárulásával előmozdítani törekedjék. És azon veszély, hogy ezen hivatásról le kell mondanom, hogy ily lépés következménye megzsibbaszthatja politikai jövőmet, komoly érzetet keltett bennem, ki ezen veszélynek magamat kitettem. De épen oly erős abbeli meggyőződésem, hogy bizonyos adott körülmények közt azon politikus férfiú, ki magáról megfeledkezni nem tud, méltó arra, hogy megfeledkezzék róla hazájának történelme. Akár helyesen, akár helytelenül jártam el, akár alaposak voltak indokaim, akár nem, akár kegyes elnézéssel és méltánylattal lesznek irántok a m. főrendek, akár megtagadják azok méltánylását : ismételve kijelentem, ezen indokok vezéreltek engem akkor, és ezeket óhajtottam a méltóságos főrendek előtt kifejteni. Hozzá teszem, nem hittem akkor, nem hiszem most, hogy a februári alkotmány a maga alakjában, bármikor, Magyarország hozzájárulásával, ismét föléledjen. De hiszem, még pedig erősen hiszem, hogy Magyarország érdekében áll tanúságát adni annak, hogy a többi országok alkotmányos joga iránt épúgy rokonszenv-