Századok – 1901

Értekezések - THALLÓCZY LAJOS: Gróf Szécsen Antal - II. közl. 385

GRÓF SZÉCSEN ANTAL·. 407 az örökös tartományokkal szemben a magyar országgyűlésen kell eldönteni. A jég megtört. A régi rendszerhez visszatérni többé nem lehetett. 1860 augusztus 12-én, midőn a mai osztrák nyugati pályát (Kaiserin Elisabeth Westbahn) Salzburgig meg­nyitották, elvben eldőlt az októberi diploma sorsa, vagyis a részletes restitutio.2) Az októberi diploma, melyet részben gróf Szécsen fogal­mazott, compromissuni eredménye. Az álláspontok akkori különbsége Magyarország államiságát illetőleg, még inkább a mis en scene, ez octroyált charta sorsát ily alakban lehetet­lenné tették. Bécsben kevesellették a concessiókat, nekünk meg nem kellett az octroy. Mindezekről ma még nem érkezett el az ideje a végleges itéletmondásnak. Tény, hogy az októberi politikusok jót akartak. De nem volt meg lábolt alatt az anyaföld. Szécsen parlamenti sikereit egy főurakból álló testület előtt aratta, nem otthon. Poli­tikai pályafutása miniszterséggel kezdődött, de az a rossz omeu kisérte, hogy a mi népszerűtlen accessoriuma volt az októberi diplomának, azt mind neki tulajdonították. Hiszen ő fogalmazta a kéziratokat, őt nevezte ki a felség miniszternek. Az impro­visálás vádja is neki jutott osztályrészül. A mi nagyhírű publicistánk3 ) Falk Miska, oly ariszto­kratának állítja oda Szécsent, a kinek brilliáns műveltsége és ékesen szólása daczára az emberiség nagy érdekei iránt nincs szíve. Határozott ellensége a deniokrácziának, ellenzi a 48-iki törvényeket s »mutatis mutandis« 1847-es. Mutatis mutandis. Igen. Szécsen Antal igaz, hogy nem lelkesedett a modern jel­szavakért, de agg korában sem tudott senki űgy lelkesedni hazáért, királyért s az emberiség nagy eszméiért, mint ő. — Tény azonban, hogy a 48-iki törvények végrehajtásának módozatait elitélte. A módok megtalálásán fordult meg a kérdés, s) Ekkor hivatott meg Szécsen, hogy a Felséget megnyitó útjában kisérje. Ezután számos értekezletet tartottak Schönbrunnban. 3) Falk M. Deutsche Jahrbücher für Politik und Literatur, IX. 139. 1. Az ő szívességének köszönhetjük e nehezen hozzáférhető kiadványt. Mem idézem az egész érdekes részt, mert nem akarom a részleteket elemezni.

Next

/
Thumbnails
Contents