Századok – 1901
Értekezések - THALLÓCZY LAJOS: Gróf Szécsen Antal - I. közl. 289
29(1 THALLÓCZY LAJOS. idejének elkövetkezését — végigjártatta szemeit a fiatalságon. Ε jelenetet sohasem felejté el Szécsen s olybá fogta fel, mint a mult búcsúját a jövőtől.Szolgálni akarta uralkodóját, mint elei tevék, híven, meggyőződése szerint. Hajlama a diplomácziai pályához vonzotta. Atyja azonban azt vélte, hogy jobb lesz, lia előbb a belső szolgálaton kezdi. Tizenkilencz éves korában kinevezték Mosony megyébe t, aljegyzőnek, majd főjegyzőnek. A megyében nagyon szerették a koraérett fiatal embert, a ki, mondhatni, szenvedélylyel tanult ez állásában és a legkülönbözőbb államtudományi szakokból készült — mint akkor hívé — a diplomácziára. Rendkívüli gyors felfogása megértette vele a különböző tárgyakat, de mert — miként maga is megvallja — rendszer nélkül olvasgatott, impulsiv természeténél fogva egyenetlenné lett az előadása. Ezt az encyklopaedikus irányzatú tanulmányozást öntudatosan követte, mert nézete szerint a diplomatának az a kötelessége, hogy a kor szellemi áramlatát a maga egyetemességében fogja fel. Megpróbálkozott a zenével is, de nem volt rá tehetsége. Bátor lovas volt. Ha nyeregben ült, szenvedélylyel vett részt a legmerészebb falkavadászatokon. Jó és biztos volt a keze. Csak az az érdekes, hogy nyergelni nem tudott, s ha valami igazítani valója akadt, akkor már nem tudott magán segíteni. Híjával volt a technikumnak. A gyakorlati érzéknek ez a hiánya gyakran befolyásolta pályája folyamán. Pályájának sorsát az 1839-iki országgyűlésen való részvétele döntötte el.2 ) Eladdig Bécsben csak szűkebb körben vitatkozott. Pozsonyban összegyűlve látta az új életre kelt Magyarország fényes talentomait. Megismerkedett a vezérlő *) Wolfsgrubernek Karolina Auguszta császárnéról és királynéról írt könyvére vonatkozó bírálatában. Ezt a bált a Hofburg Pietra dura termében tartották meg. Az egyes családok gyermekeikkel egyenként haladtak el az uralkodó pár előtt. Karolina Auguszta császárné és királyné gr. Szécsen Miklósné iránt rendkívüli jóindulattal viseltetett. »Ez a két, oly különnemű életfeladatnak élő nemes lélek — úgymond a felséges asszony iránt haló porában is hálás Szécsen Antal — megértette egymást. Jóság és önzetlenség tekintetében méltók valának egymáshoz.« ') Ifjukori visszaemlékezései (Budapesti Szemle, 1882. IV. 241—259. 1.) inkább későbbkori reflexiókkal telvék, mintsem adatokkal.