Századok – 1901
Értekezések - PÓR ANTAL: István úr árvája - II. bef. közl. 193
ISTVÁN UR ÁRVÁJA. 201 házasságból bőségesen gyarapodjék királyi háza, fölhívja őt is. Durazzoi Károlyt is, hogy miután e házasságba Johanna nápolyi királyné csak bizonyos (a pápa által elfogadhatóknak tartott) föltételek mellett egyezett bele, ezen írásban mellékelt föltételeket fogadják el, írják alá és tartsák meg.1 ) Minthogy a római kúriában épen úgy, mint mindenütt másutt, csak szegény embereknek osztják díjtalanúl a kegyelmeket, Magyarország királyát pedig az Anjouk korában a szegények közé nem sorozták, önkéntelenül is az a kérdés merül föl : mi díja volt e valóban rendkívüli2 ) kedvezéseknek ? Megfelel erre V. Orbán levele, melyet 1369 deczember 16-án in temporalibus helytartójának, Anglicus albániai püspöknek írt. Ebben előadja a pápa, hogy a magyar király követei hosszabb idő óta tartózkodván nála, jelenték, miszerint Nagy Lajos király személyesen és legalább tízezer emberrel szándékozik a római egyház ellenségei ellen fölkelni, Olaszországba jönni s innét mindaddig el nem mozdulni, míg le nem verte őket teljesen.3) Sapienti sat! VI. Mily tervek érlelődhettek Nagy Lajos király lelkében, midőn a magyar Anjouk ez időben egyetlen ivadékát, Erzsébetünket, feleségül szánta Tarantoi Fülöp herczegnek? megértjük talán, ha a czímzetes konstantinápolyi császárt bemutatjuk. Tarantoi Fülöp, e néven III-ik, unokája volt Sánta Károly nápolyi királynak és Máriának, V. István magyar király leányának. Atyját szintén Fülöpnek liítták, ki első neje (Niceforo Ducas Commeno, Morea despotája leánya) után örökölte Achaját, a »romániai despota« és »konstantinápolyi császár« czímet, mely róla két fiára szállott,4 ) Második nejével *) Theiner : Monum. Hung. II. 93. 2) A pápa maga is ilyenekűl nézi a kegyelmeket, melyeket a váczi püspök a magyar király számára kieszközölt. Theiner id. h. líóma, 1370 jan. 10. s) Theiner id. m. II. 92. <•) Ptolomaei Lucensis Hist. Muratorinál: SS. XI. 1227. 1239.