Századok – 1900

Történeti irodalom - Jancsó Benedek: A román nemzetiségi törekvések története és jelenlegi állapota. II. köt. Ism. Moldován Gergely 56

()4 TÖRTÉNETI IRODALOM. szép titulus azonban semmi vitulussal nem járván, a románság az 1791-iki országgyűléstől már formális polgári jogokat követel. A magyar nemesség ekkor látta magát szemben a vallási unió politikai eredményeivel, következményeivel, s hogy azokat nem kicsinyelte, mutatja az a vehementia, a melylyel fogadta azt a bizonyos supplex lïbellus valachorum-ot, melylyel a román nemzetiségi kérdés zsilipje megnyílt. A bécsi udvar a románság több rendbeli panaszára és kérelmére mindig jóindulattal válaszolt; a folyamodókat a nemesség érdekeit erősebben nem sértő előnyökben és kiváltságokban részesítette. Bécs mindig igazságosnak és méltányosnak akart látszani, úgy hogy a románságnak önkéntelenül is eszébe jutott, hogy minden átélt szenvedéseinek valódi oka a magyar nemesség, s jövő boldogulásának útjában is a magyar nemesség az a kőszikla, a melyen még a császár akarata is megtörik. Mi természetesebb annál, hogy a magyar nemesség ellen az oláh jobbágy gyűlölete mind jobban és jobban erősödött. Míg annak előtte csak a jobbágy állott szemben a nemessel, most a minden jogot nélkülöző oláh lépett előtérbe a jogokban dúskáló magyar ellen, a fajnak faj elleni küzdelme kezdődött meg, a mi az országra károsabb volt a jobbágy harczainál a nemes ellen. Ebben a kezdődő küzdelemben a románság agyába és szivébe bevéste magát egy mentő alak, a jóságnak és igazságnak ideálja, az împeratu, a császár, a ki, ha a magyarok és intézményeik nem volnának, a románságot, minden jóval boldogítaná, a kinek tehát vakon hitt, s a kiért vaktában síkra szállt mindenkivel szemben. Szóval a vnllási villongások között s azutáni küzdelmeiben a románság a császárban védőt fedezett fel a magyarok elleni törekvéseiben. A XYIII-ik század vége felé már sem nagy okra, sem rendkívüli körülményekre nem volt szükség, hogy a népharag a maga vadságában kitörjön, elég volt egy kis úrbéri pör, Bécsből egy szánó tekintet, hősnek pedig egy Hóra, a ki valamely szellemi műveltséggel nem is dicsekedhetett, hogy bevezessenek egy drámát s megteremtsenek egy martiromságot, a mi megpecsételje a nemzetiségi gyűlölködés végzetes okmányát, a melyre mindkét fél századokon át liivatkozhassék. Az a kerék, mely Hóra csontjait összetörte, egyelőre összetörte a románmagyar barátság kötelékeit is, és Bécs ebből a torturából is győzedelmesen vergődött ki. A mi Hórától 1848-ig történt, az nem más, mint ismétlődése az uniótól H óráig ter jedő idők eseményeinek : a románság jogokat követelt, Bécs jóindulatúlag támogatta követeléseit ; 1848-ban ismét felhasználta a románságot a magyarság ellen;