Századok – 1900

Értekezések - MOHL ADOLF: Adatok Nádasdy Ferencz országbíró életéhez 616

MOHL A. ADATOK NÁDASDY FERENCZ ORSZÁGBÍRÓ ÉLETÉHEZ. 625 Köteleztem magamat arra, liogy a Loreto-kápolna oltá­rára (i darab ezüst gyertyatartót csináltatok, melyeknek súlya 18 márka. Meg kell csinálni és föl kell állítani a bécsújhelyi asztalosnál munkában levő főoltárt. Mi lesz a fizetsége, meg­mutatja a szerződés. A félig megfestett oltárkép Pottendorf­ban vagyon. Misékkel is tartozom, de nem tudom mennyivel. Majd megmondják a szerviták. Szent István király és sz. Júdás oltára szintén csak most készülnek a pottendoríi asztalosnál. Ezeket is szépen meg kell csinálni. A kolostorban el kell készíteni az ablakokat, kályhákat ; a kórust is be kell rendezni minden hozzávalóval ; a felső oratóriumokat pedig boltozzák be; egyszóval a mi csak hiány­zik az épületen, azt meg kell csinálni.« ') A Nádasdy kívánta szent miséket Lipót király csak­ugyan elmondatta. Egyébként pedig, mint Pauler művéből tudjuk, egész végrendelkezésének csak egyetlen pontja telje­sült, t. i. az a kívánsága, hogy földi hüvelyét minden világi pompa nélkül temessék el. Bécs régi városházán most is mutogatják azt a helyi­séget, hol Nádasdy feje lehullott. Az úgynevezett Bürgerstube­ban a kehlheimi kőburkolat egyik helyén ugyanis ez az írás olvasható: »Im J. 1671. apr. 30. ist der Hungarische Bebell Graf Franciscus Nádasdy allda mit dem Schwerte vom Leben zum Tode gerichtet worden.« A bécsújhelyi városházán egészen másfajta Nádasdy­ereklyét őriztek meg. Midőn az országbírónak pottendorfi ingó-bingó javai kótya-vetyére kerültek, a nevezett városnak gyönyörű, aranynyal és ezüsttel átszőtt értékes zászló jutott, melyet a bécsújhelyiek akkoriban a szabadságharcz lobogójá­nak tartottak. Egyik felén kettős kereszt díszlik, ezen kör­írással: Gloria cruris. 1β<)7. - A másik felén lángoló szív, benne a Mária név, s köröskörül ezen sóhajtás : Monstra te esse matrem !2) 1828-ban, mikor Böbéim a krónikáját kiadta, e zászlót Bécsújhelyben még mutogatták s a rajta levő hímzést — élő hagyomány vagy írásbeli följegyzés nyoinán-e, nem említi, Nádasdyné keze munkájának tartották; a mi épenséggel ') Orsz. Levéltár : Acta Servit. Pasc. P. nr. 1. 2) Böheim : Die Chronik von Wiener-Neustadt, II. 93. 1. SZÁZADOK. 1900. VII. FÜZET. 40

Next

/
Thumbnails
Contents