Századok – 1900
Értekezések - ANGYAL DÁVID: Erdély politikai érintkezése Angliával - III. közl. 495
ERDÉLY POLITIKAI ÉRINTKEZÉSE ANGLIÁVAL. 501 gyermekei megdöbbenéssel s nagy részvéttel hallották I. Károly tragoediájának hírét.1) Ezt a részvétet még fokozta Rákóczy Zsigmond egybekelése a kivégzett angol király unokahugával. A házasság politikai következményeit fontolóra vették II. Rákóczy György udvarában. 1649 novemberében ugyanis el volt terjedve az a hír, hogy az angol kormány hajókkal akarja segíteni a portát a velenczei háborúban. Midőn Bisterfeld ugyanekkor Henrietta herczegnőt Zsigmond figyelmébe ajánlotta, megjegyezte, hogy ügyesen vezetve az alkut, nem kellene lemondani az angolok barátságának reményéről sem. Már pedig e barátság nagybecsű, mivel az angoloknak most igen nagy befolyásuk lesz a portán. Mindamellett ez a remény még bizonytalan volt 1650 elején, mikor Jósika Earkas utasítást kért a fejedelemtől arra nézve, hogy a franczia, vagy az angol követnél tegye-e tiszteletét, mert űgy hallotta, hogy a két hatalom összeütközött a tengeren.2 ) 1654 elején Bécsben az a hír volt elterjedve, hogy Cromwellnek egy titkárja érkezett Erdélybe. Mi a czélja e küldetésnek? arról a hír lelök nem tudtak biztosat mondani. De gyanították, hogy Cromwell szükségét érzi Rákóczy barátságának is, mert tudja, hogy jókora serege van s hogy összeköttetésbe lépett Svédországgal és Lengyelországgal.3) Ez a hír ebben a formában nem felelt meg a valóságnak, de még sem volt teljesen alaptalan. A Rákóczy-ház viszonyairól s az erdélyi állapotokról már előbb is volt értesülése Cromwellnek, különösen Comenius ismerősei ittján. De épen 1654-ben történt, hogy Dureus (Dury), a zürichi angol residens, megújította levelezését Bisterfelddel, a kiről tudta, hogy nagy befolyású tanácsosa II. Rákóczy Györgynek.4) Cromwell ez időtájt befejezte a háborút Hollandiával, s Whitelockeot Svédországba küldvén, egyengette a svéd-angol szövetség útját. Diplomácziáját a politikai és kereskedelmi érdekek szempontjai vezették, de a mennyire lehetséges volt, fölvette czéljai közé a protestantismus védelmét, sőt támadó szövetkezését is a katholicismus ellen. ') Bizonyítják ezt Lubieniczki levelei Bákóczy Zsigmondhoz 1649 november—1651 márcz. (Szilágyi: Erdély és az északkeleti háború, I.) II. Bákóczy György levele Cromwellhez. (Szilágyi : Okmánytár II. Bákóczy György diplomácziai összeköttetéseihez, 696. 1.) 2) Bisterfeld levelét közli Szilágyi : Tört. Tár, 1890. 230. 1. V. ö. ezzel Lubieniczki levelét id. h. 62. 1. és Jósikáét u. o. 143. 1. 3) Hurmuzaki : Documente. Volum. IX. Partea I. Giustiniani jelentése 1654 február 7. 4) Kvacsala : Az angol-magyar érintkezések történetéhez. Századok, 1892. 798 — 799. 11.