Századok – 1900
Értekezések - CSÁSZÁR ELEMÉR: Verseghy és a censori hivatal - I. közl. 38
40 CSÁSZÁR ELEMÉR. toldotta a tisztességes Millothoz. Még súlyosabbá teszi bűnét, hogy nagy ravaszúl minduntalan arra hivatkozik, hogy történetet írván, nem kötelessége a theologia és történelem között fölmerülő vitás kérdéseket eldönteni. Teszi magát, mintha a vétkes nézeteket fölemlítve, de meg nem czáfolva, hanem egyszerűen a theologiára utasítva az olvasót, eleget tett volna kötelességének. Részletesen kimutatván mind a tíz értekezésben a veszedelmes és hazug dolgokat, az a véleménye, hogy a fordító a becsületes Miliőt művét teljesen megrontotta, s még az előbbieknél is inkább tetézte bűnét, mikor fordítását a honleányoknak ajánlja, hogy azok is megromoljanak a Verseghy nyitotta piszkos forrásoktól és így anyai tejükkel csöpögtessék gyermekeikbe azokat a gondolatokat, melyek a vallást, a nép üdvét, mindannyiunk boldogságát megrontják. Könyörög a nádorhoz és a Helytartótanácshoz segítségért. A Helytartótanács abban az időben még nem érezte meg azt a változást, mely a kormány politikájában II. Lipót halála óta beállott. Vagy ha meg is érezte, nem hatott reá ez a változás, megmaradt a magyar törekvések buzgó, szabadelvű pártfogójának. Tagjai között sokan voltak, kik a magyarság mellett és részben a rendi alkotmány ellen nyíltan vagy lappangva forrongó indulatokat barátságos figyelemmel kísérték, s a magyarság szellemi mozgalmának vezetőivel, a költőkkel, jó viszonyban voltak. A kormány ármánykodása, az udvari kanczellária zaklatásai elől ők védték meg az írókat, mint p. o. Bacsányit és Laczkovicsot,2) ők szelídítették a kanczellária ítéleteit az által, hogy azok végrehajtását rábízván a hivatalos testületekre, nem sokat törődtek vele, végrehajtották-e vagy sem. A leghatalmasabb ember a tanácsban akkor, sőt talán az egész országban, Zichy Károly gróf országbíró volt. II. József alatt, mikor közvetítőnek lépett föl a császár és a nemzet között, nagyrészt elvesztette népszerűségét, de később visszanyerte, mert ha nem is tartozott, ép úgy mint a tanács alelnöke H aller József gróf, a túlzó demokraták közé, ha hű királypárti volt is, hazáját nagyon szerelte, ós a kormány erőszakos, törvénysértő intézkedései ellen mindég tiltakozott. Kiváló szónok létére nagy szerepet játszott az országgyűlésen is ; tehetségét itt is, a politikában is, mindég a szabad Magyarország érdekében használta, úgy hogy Haller gróffal együtt a Martinovics pör folyamán kegyvesztettek is lettek egy időre ') Bacsányi levele Arankához, 1793. márcz. 19. Megjelent Bacsányi Költeményei kiadásában, 1865. 259—254 11. 2) Fraknái : Martinovics és társainak összeesküvése, 159 és 160. 1.