Századok – 1900

Értekezések - SZÁDECZKY LAJOS: A székely határőrség szervezése és a mádéfalvi veszedelem - II. bef. közl. 326

3.32 A SZÉKELY HATÁRŐRSÉG SZERVEZÉSE egyúttal rendeletet kérnek arra nézve is, hogy lakos társaik őket az önkéntes feliratkozás miatt, mint eddig tették, ezután ne üldözzék. A főhadparancsnok, a kihez e katonaságra vágyó — ritkaság számba menő — udvarhelyszéki önkéntesek fordultak, a bizottsághoz utasította őket; ez azonban azt határozta, hogy mivel ő felsége ez idő szerint csak Csik, Háromszék és Bardócz­szék lakosait kívánja a határőrségbe besorozni, s mivel a kérelmezők ezen székek határán kívül, Udvarhelyszékben lak­nak, a bizottság most nem veheti fel őket, de intézkedni fog, hogy önkéntes ajánlkozásuk miatt őket háborgatni ne merjék, mert ő felsége iránt tanúsított hűségökért mindig meg fogják őket oltalmazni. A bizottság Xagy-Ajtáról Udvarhely anyaszék egyik fiu­székébe, Bardóczra ment át, s Olaszteleken ifj. báró Daniel István főtiszt udvarában szállt meg, hogy itt a székely határ­őrség szervezésének nagy fontosságú munkáját bevégezze. Összehívták a bardócz-széki falvak lakosait, felolvasták előttük a királyné okt. 8-iki pátens levelét magyar fordításban, s összeírtak minden férfit vagy a tényleges katonák, vagy a számfelettiek, vagy az alkalmatlanok közé; még a fiúgyerme­keket is, mint utódokat, három külön rovatban, külön az 1 —5, 6—10 és külön a 11—16 éveseket. Az összeírás akadálytalanúl befejeztetvén, márcz. 18-án megtörtént az ünnepélyes zászlószentelés, felesketés és a kato­nai szabályok felolvasása, s a bizottság örömmel küldhette fel a királynéhoz Olasztelekről márcz. 18-án a jegyzőkönyvet a munkálat szerencsés befejezéséről. Bardócz-székből kikerült egy egész század gyalogság, 250 ember, Yargyas, Száldobos, Bardócz, Füle, Hermány, Kis-Baczon és Telegdi-Baczon falvakból; azonkívül 54 szám­feletti, 420 fiúgyermek, és 205 öregség vagy testi hiba miatt alkalmatlan. Ez a század a megelőző évi udvarhelyi lázongást előidéző Zamler kapitány alá rendeltetett. Két bardócz-széki falu, u. m. Bibarczfalva (21 + 5) és Olasztelek (20 + 5) gyalog katonái más századba, Coconary kapitány századába osztattak be, Köpecz, Száraz-Ajta, Bodos, Baczon, Baróth lakosival együtt. A huszárok közé soroztatott Bibarczfalváról 1 katona és 1 fiu, Yargyasról 16 + 3 (17 gyermekkel és 9 alkalmatlannal), Telegdi-Baczonból 3 (8 fiúval és 4 alkalmatlannal). A huszárok kapitánya lett báró Jósika, ki szintén részt vett a 1763-iki bardóczi összeíró bizottságban. A háromszéki és bardóczi sorozásból kikerült a székely

Next

/
Thumbnails
Contents