Századok – 1900

Értekezések - SZÁDECZKY LAJOS: A székely határőrség szervezése és a mádéfalvi veszedelem - II. bef. közl. 326

330 A SZÉKELY HATÁRŐRSÉG SZERVEZÉSE got, hogy »szent törvényeiktől« el ne vonassanak; hívassék össze szokott ősi mód szerint a natio gyűlése ; a királyné szent szándéka köröztessék előre minden székben; a mit a székely nemzet végez, az azután országgyűlés elé terjesztessék : »így aztán lészen az, hogy a felséges fejedelem szentséges akaratja, anyai nagy szorgalmatossága, szegény nemzetünk törvényén épülvén, örömmel mégyen végben«.1) Udvarhelyszék 1763 julius 12-én generális székgyűlést tartott, a mikor is a szék közönsége terjedelmes emlékiratot in­tézett a szék tisztviselőihez és nemességéhez, melyben kiváltságaik együttes védelmére szólítják fel s kérik őket. Hivatkoznak egy nemzetből való származásukra, egyenlő nemesi jogaikra, védel­mükre letett hitökre, melyek alapján kérik, hogy »ne kívánják magokat tőlük megválasztani, kiket a természeti származás és a törvény elválhatatlanúl egybekapcsoltak«. Minthogy — úgy mondanak — a katonaságra való felvételük iránt új systema vagy planum munkáltatik, kívánják a székely nemzetet gyűlésre összehivatni, s addig is a katonaság szervezését óvással és folya­modással megakadályozni. Hivatkozzék a székely nemzet a Leopold-féle diplomára s a régebbi törvényekre, melyeknek megtartására a királyné — »felséges gróf asszonyunk« hit­tel kötelezte magát. Ezek szerint — úgy mondanak — készek hazánk oltalmára és hasznára, tulajdon magok költségén, székely nemzetükből az ő szavazatjok szerént való tisztekkel fegyvert viselni, de különben dicséretes eleik nyomdokitól el nem távoz­nak. »Kiváltképen való nemesek« lévén, a birtoktalanokra vagyis parasztokra 1672-ben kivetett adót nem fizetik, birto­kaik után nem adóznak, mert az nemesi birtok ; a vármegyéket addig némi összeggel segítették, de nem adó számban ; ezt most már rendes adókép követelni kezdik : tovább ezt sem fizetik ; postálkodást ezután nem végeznek, mert azzal törvény szerint nem tartoznak : szóval ezután semmi nemesi szabadságukkal meg nem egyező terhet nem viselnek. Ily értelemben való közös védelemre, pártfogásra hívják fel a szék elöljáróit.2) Háromszék egy-telkes, lófő és puskás nemes székelysége is átírt Udvarbelyszékhez, a fegyver felvételére való erőlte­tésüket keserves szóval panaszolván és kérvén a testvér­széket, hogy küldjenek követeket és folyamodványt a guber­niumhoz, és ha kell, a királynéhoz, régi szabadságuk védelmére. Udvarhelyszék jul. 12-én azt határozta, hogy a testvér­') Udvarhelyszék folyamodványa a guberniumlioz, 1673. jun. 28. (Megyei levéltár.) 2) A megyei levéltárban: 1763. jul. 12.

Next

/
Thumbnails
Contents