Századok – 1900

Tárcza - Németh Ambrus: Adatok a benczések modori gymnasiumának történetéhez 239

TÁRCZA. 239 Sajnálattal kell jelentenem, liogy a bonfoglalásról szóló valamely kútfő kritikai (ismertetésére gróf Zichy Jenő úr adomá­nyából hirdetett s a mult évi szept. 30-án lejárt 100 aranyas pályázat eredménytelen maradt, a választmánynak a pályakérdés újra kitűzésére vonatkozó határozata pedig ez idő szerint még függőben van. Évdíjas rendes tagjaink számában az elmúlt esztendő végé­vel alig constatálható valami változás : a jelen év elején szétkül­dött taggyüjtő leveleknek — sajnos — még eddig nagyon kevés eredménye mutatkozik. Alapító tagjaink száma sem sokkal szaporodott : mégis annyit jelenthetek t. Közgyűlés, hogy törzsvagyonunk a lefolyt évben 56,900 frtra emelkedett, mely összeg a folyó évi költség­vetés értelmében megtakaritásképen tőkésítendő 1100 frttal (2200 koronával) 58,000 frtra. vagyis 116,000 koronára fog rövid idő alatt kiegészíttetni. A mint látni való, nem dicsekedhetünk nagy, fényes ered­ményekkel. de becsülettel végeztük az esztendőt, s ha t. tagtár­saink ügyszeretete, érdeklődése el nem hágy bennünket, még inkább fogunk társulatunknak mind szellemi, mind anyagi elő­menetelén sikerrel munkálkodhatni. Budapest, 1900. febr. 15. NAGY GTYULA titkár. ADATOK A BENCZÉSEK MODOKI G-YMNASIUMÁNAK TÖRTENETÉHEZ. Fináczy Ernő »A magyarországi közoktatás története Mária Terézia korában«, czímű munkája első kötetének 164-ik lapján, megemlékezve a benczések modori gymnasiumáról, tájékoztatóúl a következő jegyzetet fűzi előadásához: »Az 1766 évi Synopsis (Ο. L. H. T. Lad. Ε. fasc. 10. fund.) ez iskola létezését határo­zottan bizonyítja. Azt olvassuk itt, hogy Modorban benczés iskola áll fen, melyet 1674-ben Szelepcsény György prímás a templom gondozásával együtt rájok bízott (ut scholas doceant), a miért a város szerződés szerint 100 frtot és bizonyos deputatumot tarto­zott nekik adni. »Discentes in linguae latinae elementis usque ad grammaticam inclusive et in doctrina Christiana imbuuntur.« Ezen adattal •— folytatja Fináczy — nem tudom összeegyeztetni a pannonhalmi főapátnak 1762 évi február 25-én Barkóczy prímás­hoz intézett jelentését (O. L. Η. T. Lad. Ε. fasc. 63. fund.), melyben a főapát azt írja, hogy a rendnek »gymnasiuma vagy nyilvános tanintézete Magyarországban nincsen.« Lehet — mondja

Next

/
Thumbnails
Contents