Századok – 1900

Tárcza - Jelentés a Magyar Történelmi Társulat 1899. évi munkásságáról 236

TÁRCZA. 237 menye ma, alig valami liíján 2000 korona ; sőt Pór Antal tagtár­sunk azon ncmoslelkű ajánlatával, hogy a síremlék költségeire szükséges összeget 2400 koronáig (1200 forintig) kiegészíti, immár azt mondhatjuk, a kegyeletes szándék megvalósulása biztosítva van. Igazgató választmányunk is elérkezettnek látta az időt arra, hogy a síremlék felállítása érdekében az előkészítő lépéseket megtegye, s egyik közelebbi üléséből bizottságot kül­dött ki az ügy intézésére. Reméljük, mire a tavasz másodszor hint virágot Szilágyi Sándor sírjára : a korhadó fejfa helyén maradandó kőemlék fogja őrizni nevét s hirdetni érdemeit. Ennyit a múltért tartozó kegyeletünk adójáról ; a mihez még csak azt teszem hozzá, hogy megboldogult titkárunk azt a hármas (aranv-ezüst-bronz) érmet, melyet születése 70-ik évfordu­lójára nagyszámú tisztelői verettek emlékűi, továbbá összes levele­zéseit, melyeknek gyűjteménye mintegy 400 levélírótól több ezer levelet foglal magában, társulatunknak hagyta testamentomban. A becses hagyaték a N. Muzeum könyvtárában van letéve. A jö\r őbe pillantva t. Közgyűlés, méltán fogta el lelkünket az aggodalom : képesek leszünk-e azt a munkakört, mely a sírba roskadt vállakról szállott reánk örökségül, híven betölteni ? képe­sek leszünk-e társulatunk tovább virágoztatásának, tudományos működésünk és irodalmi vállalataink óhajtott folytatásának nehéz feladatát kellően megoldani ? Hamar be kellett látnunk a munka megosztásának szükségét. Igazgató választmányunk a Magyar Történeti Életrajzok és a Történelmi Tár szerkesztésétől a tit­kárt felmentve, amazt ideiglenesen Dézsi Lajos, majd állandóan Scliönherr Gyula tagtársainkra bízta, emennek szerkesztőjévé pedig a jelen évtől fogva Eomároniy András társunkat választotta meg. Jelentenem kell t. Közgyűlés, hogy e két vállalatunknál nemcsak a szerkesztők személye, hanem a kiadás és administratió tekintetében is nevezetes változások történtek : a M. Tört. Élet­rajzok bizonyos számú példányainak elárusítása iránt Lí.áth Mór kiadóval fennállott szerződésünk felbomolván, a vállalat sorsa jóformán az esztendő végéig függőben volt, mígnem az Athenaeum ]·. társulattal sikerült oly egyezségre lépnünk, hogy most már e kiadványunk fenmaradása jövőre is biztosítva van ; a Történelmi Tár kiadására nézve pedig a M. Tud. Akadémia történettudományi bizottságával kötöttünk új, az eddiginél kedvezőbb feltételű szerző­dést, mely lehetővé fogja tenni, hogy e becses tartalmú füzetek kiadását ezentúl kevesebb anyagi áldozattal folytathassa társulatunk. Havi közlönyünk, a Századok szerkesztésében igyekeztünk az eddigi nyomokon haladni ; igyekezetünk sikeréről az évfolyam tartalma adjon számot ; de legyen szabad reménylenünk, hogy tisztelt munkatársaink, különösen vál. tagtársaink. — kiknek

Next

/
Thumbnails
Contents