Századok – 1900

Történeti irodalom - Eliade; Pompiliu: De l’influence française sur l’esprit public en Roumanie. Ism. Kropf Lajos 228

230 TÖRTÉNETI IRODALOM. 230 egyetemeken az orvosi szakfolyamot elvégezte, a török fővárosba került és egy ideig a szultánnak és minisztereinek orvosa gyanánt működött és — fizetés nélkül - tanárkodott a nagy Phanari lyceumon Sztambulban; a hírhedt Panajotti halála után pedig elnyerte ennek hivatalát, a portai fő tolmácsságot, és később, mint a nagyvezér meghatalmazottja, részt vett Bécsben a karloviczi békét (1699) megelőző tárgyalásokban, — de hospodár soha sem volt, s azért úgy látszik, szerzőnk összetéveszti őt egy másik Maurocordato Sándorral, a ki 1780-tól 1786-ig, tehát majdnem egy évszázaddal később szerepelt és volt Moldvaország fejedelme. Az európai, illetőleg franczia műveltséggel franczia titkárok kerültek a hospodárok udvarába, többnyire a portánál székelő franczia követek révén, kiknek fiatal emberei számára zsíros hivatalokat kellett teremteni az oláh udvarnál. A titkárok nevei közül ismerjük a következőket : le Seigneur Millo, le Sieur Linchou, Simian, La Poche, Carra, le Comte d'Hauterive, l'abbé Le Chevalier, Tissandier és mások. Miután azonban âz erdélyi oláhok állítólagos franczia propagandája leginkább érdekel bennünket s már is fölcsigázták kíváncsiságunkat, ezekkel akarunk megismerkedni, s azért mellőzzük az orosz katonatisztekről ós a nagy forradalomról meg a Napoleon Bonapartéról szóló részleteket. Azonban mindjárt a fejezet elején kiábrándulás vár reánk, midőn t. i. Eliade Pompiliu kereken kijelenti, hogy ebben a fejezetben Francziaországról szó sem lesz (il ne sera nullement question de la Prance), ós Moldva-Oláhországról is csak kevés említés (très peu de la Moldavie et de la Valachie). Szerzőnk szerint továbbá az erdélyi oláhok nemcsak hogy nem voltak abban a helyzetben, hogy a franczia műveltség ügyét egyáltalában elősegíthették volna, hiszen még kevesebb alkalmuk volt erre, mint oláh-moldovánföldi rokonaiknak — hanem néha még ellenezték is azt (ils apparaîtront même parfois comme les antagonistes de l'influence française). És ezzel elárulja szerzőnk e fejezet raison d'êtrejét. A réveil du sentiment latin-t akarta belevonszolni könyvébe s más mód nem ajánlkozott. Kapunk tehát franczia befolyás helyett egy jó csomó crambe bis repetita-félét. Kénytelenek vagyunk még egyszer elolvasni, a mit Xénopol és hívei tanítanak, pl. az erdélyi oláhok föllázadásáról 1290-ben, melyre Theinert idézik, a hol erről egy szó sincs. De a mióta Xénopol fölfödözte a kolozsvári érsekséget, minden román szerző beszél róla, mint látjuk, még az école normale supérieure fényes román tehetségei is, mert már az az ő