Századok – 1900

Értekezések - TELEKI GÉZA GR.: Elnöki megnyitó beszéd a M. Tört. Társulat 1900. évi febr. 15-én tartott r. közgyűlésén 193

195 ELNÖKI MEGNYITÓ BESZÉD. megközelíthetni a millenniumi év ünnepélyét : megemlékezésünk, a maga bensőségében, annál nagyobb jelentőséggel lesz hivatva kifejezést adni a nemzet érzelmeinek az első magyar király emléke iránt, a kinek bölcsessége tartotta meg számunkra Árpád apánk vérrel szerzett örökségét. Csodálatos találkozása az eseményeknek, hogy midőn itthon legrégibb állami intézményünk jubileumát ünnepeljük, ugyanakkor a távol nyugatra, a modern czivilizáczió metropoli­sába, az egész emberiség nagy örömünnepére vagyunk hivatalosak. Az új század beköszöntőjéül megnyíló párisi nemzetközi kiállí­tásra a földkerekség minden népe elviszi a maga kultúrájá­nak termékeit, és Magyarország az ő megújhodott ifjúsága munkásságának eredményeivel bizonyára nem fog szégyent vallani a nálánál hatalmasabb, szerencsésebb nemzetek előtt. De igazi dicsőségét történelmének emlékeiben fogja bemutathatni. Mert mint négy éve a millenniumi kiállításunkra ide sereglő idegenek előtt hirdették, úgy most az egész világ színe előtt azok fogják hirdetni leghangosabban, hogy mai kulturánk ifjú hajtásai egy régi, fényes czivilizáczió talajából nyerik a fejlődé­sükhöz szükséges táplálékot. A Magyar Történelmi Társulatot, valamint irányító szerep illeti meg első királyunk emlékezetének megünneplésében, úgy hivatása készti arra, hogy a nemzetközi nagy ünnepben is kivegye az őt megillető részt. A királyság jubileumán való részvétele felől még csak ezután lesz alkalma határozhatnia, de bizonyára semmi sem lesz könnyebb, mint megtalálnia az eszközöket arra, hogy ez alkalommal is a nemzet történelmi hagyományai méltó őrének bizonyuljon. A nemzetközi kiállítá­son pedig már is előkelő szerepet biztosított magának, midőn élére állott annak a mozgalomnak, mely abban az irányban indult meg, hogy az év folyamán Parisban tartandó nemzetközi történelmi congressuson a magyar történelem művelői is méltó­képen legyenek képviselve. S míg műkincseink fényes sorozata, hirdeti a kegyeletet, melylyel multunk emlékei iránt viseltetünk, azok az előadások, melyeket a magyar historikusok a párisi congressuson fognak tartani, a történelem igazságainak kutatá­sában elért tudományos eredményeket fogják az egyetemes 13*

Next

/
Thumbnails
Contents