Századok – 1900

Értekezések - PÓR ANTAL: Záh Feliczián pöre 1

ZÁH FELICZIÁN PÖRE. 5 pillant, s ekkor Feliczián lebocsájtván kardját, sújtott. A vágás a király fejét kétfelé hasítandó volt, és a király megijedvén, az asztal alá bujt, a királyné pedig kezével fogta fel a csapást. Az aczél ekkor vágta le a királyné ujjait, melyek nyomban a földre hullottak. A hirtelen eset fölött nagy zaj keletkezett. A királyt kiszolgáló tiak késeikkel döfték le Felicziánt. Erre íia után iramodtak és azt is megölték. Atya és fiu egy pillanatban haltak meg Erzsébet nyelve miatt.« Még egyszer leírtam a nápolyi tájszólással írott föntebbi részlet hű fordítását, hogy megjegyzéseimet az olvasó könnyebben kísérhesse figyelemmel. Az elbeszélés több hiteles adat mellett nem egy légből kapott állítást tartalmaz. Tény, hogy Feliczián leánya (nem Erzsébet, hanem Klára), a királyné udvari szolgálatában állott. Valótlanság ellenben, hogy Károly királyt tábori sátrában érte a veszedelem. A jelenetet Feliczián és a király gyóntatója közt, idétlen epizódnak tartom, melyből következtetve, hajlandó volnék az egész részletet valamely papnak tulajdonítani, ha a föloldó igék elsejét Miser eat ur-nak és nem Miserere-nek írná. Hogy a király ebédnél ült a királynéval és Lajos iiával, ez tény. Endre herczegről, ki szintén jelen vala, nincs emlékezés. Az élénk párbeszédről, mely a király és Feliczián közt folyt, nem tudom, mit tartsak. Nem fogadhatom el, hogy a király holoncl-nak czímezze egyik főurát. Eltekintve attól, hogy Károly király megfosztotta Záhot méltóságától, az előadás bír némi valószínűséggel, minthogy a király álnokságról, melylyel hozzá fért, vádolja Záhot. Hiány, hogy a király karja megsebesülése nincs említve. Tény az is, a mit a krónikás, ha így akarjuk őt nevezni, Záh fiáról említ. Megfoghatatlan, hogy Klára sorsáról semmit sem közöl. Ha mindezeket összevetem, azt gyanítom, hogy a leírás lényege a nápolyi királyi udvarból eredt, hol a tényállást leghitelesebben Károly királynak és Erzsébet királynénak előadásából tudhaták, mert hiszen mindketten hosszabb ideig tartózkodtak Nápolyban Záh merénylete után. De a feslett nápolyi udvarnál utóbb, midőn már Boccaccio is benfentes volt ott,