Századok – 1899

Történeti irodalom - Huber Alfonz: Oesterreichs diplomatische Beziehungen zur Pforte 1658–1664. Ism. Acsády Ignácz. 727

743 TÖRTÉNETI IRODALOM. Reninger császári követ és szövetségese, a nagy befolyású Panajotti portai főtolmács, ki a bécsi udvar zsoldjában állt, kezdettől fogva ily irányban dolgoztak s engesztelhetetlen ellenségévé tették a nagyvezért. Azzal ijesztették, hogy svéd-orosz-kozákerdélyi szövetség készül oly czélból, hogy elűzze a törököt az azovi és a fekete tenger vidékeiről. Másrészt a bécsi udvar segítségével kecsegtették Yelencze ellen, melylyel a porta évek óta szerencsétlen háborúban állt. Ε fenyegetések és ígéretek a végletekig fokozták a porta haragját Rákóczy ellen. Reá küldték a tatárokat, kik az erdélyi sereget elfogták. Rákóczy megmenekült ugyan, de a nagyvezér kijelentette, hogy nem tűri tovább a fejedelmi széken, nem tűri sem őt, sem családja más tagját, s ha Erdély más fejedelmet nem választ, kegyetlenül megbünteti, elpusztítja az országot. Ez volt a helyzet 1 <i57 őszén. Biztosra lehetett venni, hogy ha Erdély nem szakít Rákóczyval, a jövő év tavaszán tatár és török hordák árasztják el s elszakítják testéről területének értékes részeit. Ez azonban a bécsi udvarnak nem állt érdekében. El akarta ugyan láb alól tétetni a mindig gyűlölt Rákóczyt, de hogy a török felforgassa a hatalmi viszonyokat a magyar államterületen, hogy elpusztítsa Erdélyt s kiterjeszsze a maga hatalmát, azt semmi esetre sem akarhatta s méltán attól félt, hogy a törökbeavatkozás olyan állapotokat idézhet elő, melyeket ő sem nézhet tétlenül. Pedig háborút a törökkel I. Lipót császár és király kormánya nem akart semmi áron. Azt, hogy az udvar föltétlen békepolitikát követett a porta irányában, tudtuk már eddig is; most azonban Huber adataiból, noha ő maga nem vonja le a következtetést, e tény még élesebben kidomborodik. Bécsben Magyarországért, a magyar nép felszabadításáért, a királyi kézen levő terület biztonságáért egy katonát sem akartak áldozni. A nagyvezér fenyegetéseivel szemben oda igyekeztek tehát, hogy a törököt visszatartsák a beavatkozástól, mert annak olyan következményei is lehettek, a melyek az udvart esetleg háborúba bonyolíthatják. Ennek következtében a császári politika 1658-ban Konstantinápolyban egyszerre megváltozott s mérséklő, engesztelő irányban kezdett a portán működni. Bizonyos, hogy czélt is ér a nagyvezérnél, ki az esetre, ha az ország Rákóczy helyett más fejedelmet választ, kész volt Erdélyt békén hagyni, mert Velenczére akart döntő csapást mérni. Yelencze leverését sokkal sürgetőbbnek tartotta, mint az erdélyi kérdést, mihelyt Erdély nincs többé Rákóczy kezén. Történt is erre kísérlet. Rhédey Ferencz választatott fejedelemmé. De Rákóczy csakhamar visszavette a hatalmat, mire 1658-ban a tatár elpusztította Erdélyt, a török