Századok – 1899

Új könyvek - Károlyi Árpád: A kiegyezés ügye a kassai országgyűlésen 1606 tavaszán 283

TÁRCZA. 283 ÚJ KÖNYVEK. A KIEGYEZÉS ÜGYE A KASSAI ORSZÁGGYŰLÉSEN 1606 TAVASZÁN. Ismét egy újabb munka, melylyel Károlyi Árpád nagybecsű köz-és alkotmánytörténeti tanulmányai számát szaporította. Valamint a kassai országgyűlés némikép a korponainak folytatása gyanánt tekinthető, a mennyiben a Rudolf császár és a magyar protestán­sok közt folytatott béketárgyalásoknak Korponán elejtett fonalát itt újra felvették, tovább fonták s részben lebonyolították, rész­ben még jobban összebogozták. — úgy ez a munka is folytatása a szerző másik, két év előtt (1896-ban) megjelent művének, melyet a korponai országgyűlésről írt. Ugyanaz a széles látkör és széles alapra fektetés, az eddig felhasználatlan levéltári anyagnak ugyanaz a gazdagsága és — a mit első sorban kellett volna említenünk — ugyanaz a tárgyszeretet, ugyanaz a lelkesült hang és világos, meg­győző előadás jellemzik e kötetet is. Miként az említett másik mű, úgy ez is különlenyomat a Magyar Országgyűlési Emlékek sajtó alól nem sokára kikerülendő ΧΙ-ik kötetéből, bevezetésül készülvén a kassai országgyűlésnek ott megjelenő aktáihoz. És ez a bevezetés is újra megerősít abbeli meggyőződésünkben, hogy e nagyfontosságú publicatió szerkesztése Károlyi Árpád kezénél jobb kézbe valóban nem kerülhetett volna ; másfelől még élénkebbé teszi azon óhajtásunkat, vajha immár megjelennék a sajtó alatt lévő kötet, hogy aztán helyet adjon újabb és ismét újabb folytatásnak ; bár készséggel elismerjük, hogy a késedelem okát e bevezető tanulmányok széles alapra fektetésében, beható részletességében ós gondosságában megtaláljuk. Ε pár sorban csak a figyelmet akartuk felhívni e nagyérdekű tanulmány megjelenésére ; ha az egész mű meg fog jelenni, lesz alkalmunk reá. hogy behatóbb ismertetésébe bocsátkozzunk. — ALVINCZI PÉTER KASSAI MAGYAR PAP ÉLETE. Terjedelmes értekezés jelent meg e napokban ily czím alatt ifj. Imre Sándor­tól. Alvinczi-életrajzok dolgában eddig se szenvedtünk szükséget. Érdekes és becses tanulmányt írt róla épen e folyóirat, boldogult szerkesztője is, különösen Bethlen Gáborhoz való viszonyát raj­zolván meg benne nagy előszeretettel ; mintegy hat évvel ezelőtt pedig részletes biographiáját írta meg Hegymegi Kiss Kálmán, mely egyik egyházi lapban jelent meg : — a kisebb czikke­ket és értekezéseket nem is említve. Mindazonáltal nem végzett felesleges munkát a szerző ez újabb életrajz megírásával. Szilágyi Sándor Alvinczinek főleg politikai. Kiss Kálmán pedig különösen egyházi működésével foglalkozik : az ő munkáik mellett örömmel látjuk tehát oly mű megjelenését, mely ezen egyoldalúságtól ment s az életrajz keretén belül az író irodalmi működését irodalom-

Next

/
Thumbnails
Contents